Kosár: Gábor Lilinek jót tett a klubváltás, a BEAC-ban léphet szintet

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2023.10.21. 09:02
Címkék
A Csata DSE-ben nevelkedett, U18-as válogatott Gábor Lili a nyáron a BEAC felnőttélvonalbeli kosárlabdacsapatához igazolt, majd az újbudaiaknál azonnal megtalálta a helyét, és kezdő játékossá nőtte ki magát.

A Csata legnagyobb ígéretei közül – miután megszűnt a klub első osztályú felnőttcsapata – többen is távoztak a klubtól, így tett például a 17 éves Gábor Lili is, aki a nyáron a E.ON ELTE BEAC-ban folytatta pályafutását, s a korosztályos válogatott bedobó aztán a 11. kerületieknél is hamar megtalálta számítását. Az NB I/A-csoport első három fordulójában – mindannyiszor kezdőként szerepelve – 4,7 pontot, 2,3 lepattanót és 5-ös VAL-mutatót átlagolt meccsenként. Ezzel az U18-as fiatalok közül az eddigiekben a legtöbb pontot és legmagasabb teljesítményindexet jegyzi az élvonalban.többen is távoztak a klubtól, így tett például a 17 éves Gábor Lili is, aki a nyáron a E.ON ELTE BEAC-ban folytatta pályafutását, s a korosztályos válogatott bedobó aztán a 11. kerületieknél is hamar megtalálta számítását. Az NB I/A-csoport első három fordulójában – mindannyiszor kezdőként szerepelve – 4,7 pontot, 2,3 lepattanót és 5-ös VAL-mutatót átlagolt meccsenként. Ezzel az U18-as fiatalok közül az eddigiekben a legtöbb pontot és legmagasabb teljesítményindexet jegyzi az élvonalban.

Sokat fontolgattam a múlt évad után, hogy talán környezetváltozásra lenne szükségem, de a végső lökést ez irányba mindenképpen a Csata felnőttcsapatának megszűnése adta meg.

A váltásnál az mindenképpen prioritás volt számomra, hogy Budapesten maradjak a tanulmányaim miatt, ugyanis érettségi előtt állok. A fővárosi csapatok közül pedig a BEAC állt hozzám a legközelebb, és ez úgy látszik, jó választásnak is bizonyult – mondta Gábor Lili az Utánpótlássportnak. – Nagyon könnyen ment a beilleszkedés, a lányok nagyon sokat segítettek, hogy gördülékenyen menjen minden. Az első naptól kezdve úgy bántak velem, mintha már évek óta itt játszanék, és ez jól esett. A csapattársak mellett természetesen az is megkönnyítette a dolgom, hogy ismertük egymást a vezetőedzővel, Mészárosné Kovács Andreával, miután tavaly nyáron közösen megjártuk az U16-os Európa-bajnokságot."

Gábor Lili Forrás: BEAC

A második felnőtt első osztályú évadában járó Lili a tavalyi ezüstérmes Győr otthonában 6 pontot és 10-es VAL-t ért el, utóbbi egyéni legjobbja az A-csoportban.

„Az első három fordulóban nem volt könnyű a sorsolásunk, hiszen a bajnokság elitjével találkoztunk: a két euroligás csapat, a DVTK és a Győr mellett a címvédő Sopron volt az ellenfelünk. Bár mi elsősorban nem ezekkel a csapatokkal szeretnénk versengeni a bajnokságban, ezek a meccsek ennek ellenére is hasznosnak bizonyultak. Sokat tudunk ezekből tanulni, fejlődni, erre pedig nagy szükségünk is lesz a későbbi ki-ki mérkőzéseken a közvetlen riválisok ellen. A saját teljesítménnyel kapcsolatban még akad bennem hiányérzet. Az első fordulóban igencsak megilletődötten játszottam a DVTK ellen. A klubváltás után ez volt az első tétmérkőzésem. Nagyon izgultam, többek között azért is, mert először léptem pályára más klub mezében, mint a Csata.

Szerencsére a második már kicsit jobban sikerült a Győr ellen. Mindent egybevéve, úgy érzem, nem tudtam még igazán kibontakozni, és megmutatni, mire vagyok képes, de jó úton haladok efelé.

Minden adott a fejlődéshez, hiszen a megfelelő helyen, támogató közegben játszhatok. Igyekszem élni a lehetőségekkel, és a szezon második felére az a célom, hogy a csapat oszlopos tagjává váljak." 

(Kiemelt képen: Gábor Lili (balra) Forrás: BEAC)

Legfrissebb hírek

Realista vagy inkább túlzottan optimista az amerikaiak legendája?

Foci vb 2026
11 perce

Maresca már télen tudta, hogy a Manchester City vezetőedzője lesz

Angol labdarúgás
28 perce

Az ultrafutás új oldalát tapasztalhatta meg Edelényben

Csupasport
34 perce

Tshabalala sem feledkezett meg Ochoáról

Foci vb 2026
36 perce

Ha június 29. és futball-vb, akkor Pelé, Maradona, Hakan Sükür és egy amerikai csoda

Foci vb 2026
59 perce

Brazília, Németország és Hollandia is klasszikus színekben – a mai mezek

Foci vb 2026
1 órája

A nap, amelyik örökre összeköti Maradonát és Pelét

Minden más foci
1 órája

Lisztes Krisztiánt az új idényre is kölcsönveszi a Ferencváros – hivatalos

Labdarúgó NB I
1 órája
Ezek is érdekelhetik