Ökölvívás: Minden gyerek magyar bajnok akar lenni – Dorkó Péter

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.10.25. 20:42
Címkék
A múlt hét végi serdülő és U12-es ökölvívó országos bajnokság után az előbbi korosztály szövetségi edzőjével, Dorkó Péterrel beszélgettünk.

Az Egri VSI edzőcsarnokában rendezték meg október 19-22. között a serdülő és U12-es ökölvívó országos bajnokságot. Az idei utolsó korosztályos ob-n összesen 244 fiatal lépett a szorítóba, köztük olyanok, akik az augusztusi serdülő Eb-n érmet is szereztek – közülük mindenki meg tudta nyerni a súlycsoportját.

A kontinensviadalon járt válogatott szövetségi edzője Dorkó Péter, aki ennek megfelelően a saját versenyzőin, vagyis az EVSI bokszolóin kívül a többieket is kiemelt figyelemmel követte, ráadásul szervezőként extra feladatok is hárultak rá.

Minden gyerek, akinek komoly tervei vannak ebben a sportágban, januárban már azon gondolkodik, hogy mikor lesz az országos bajnokság; magyar bajnok akar lenni

– jelenti ki a szakember rögtön az összegzése elején. – Szerencsére a serdülő fiúknál óriási létszámugrást jegyezhettünk fel a Magyar-kupához képest, és ez a minőséget is emelte. A negyvenkilósok között például feltűnt Burai Adrián, aki tehetséges srácokat, köztük Eb-résztvevőt előzött meg. Remek küzdelmek voltak, negyvenhat kilóban például nagyon színvonalas döntőt láthattunk, de az ötvenesek között két olyan fiú csapott össze a fináléban, aki ott volt a kontinensviadalon is. A lányoknál a létszám picit visszaesett, ám ez szerencsére a színvonalra nem volt hatással. Az U12-esek kezdik a létjogosultságukat igazolni (a hazai szövetség 2022 első felében vezette be a kategóriájukat a versenyrendszerbe – a szerk.), jelentősen emelkedett a létszámuk.”

A lebonyolítást tekintve a szervezőknek az utolsó napokban is kellett változtatniuk.

„Az emlegetett Magyar-kupát vettük alapul a létszám esetében, eredetileg elégnek gondoltuk az egyringes lebonyolítást. Szerencsére ez kevésnek bizonyult, így végül még egy szorítót fel kellett húzni.”

(Kiemelt képünk forrása: Lénárt Márton, heol.hu)

Legfrissebb hírek

Sallai Roland csapattársa lett a Bayern München hátvédje

Német labdarúgás
16 perce

Hosszabbításos győzelem a szlovákok ellen a Wörthi-tó-kupán

Jégkorong
27 perce

Zsinórban a 75. vereségét szenvedte el a Dunaújváros a férfi röpi Extraligában

Röplabda
42 perce

Milánó 2026: a sportolók faluját is meglátogatta az olimpiai láng

Téli olimpia 2026
54 perce

100 éve született Benedek Ferenc

Egyéb egyéni
1 órája

Tour de Hongrie: a versenyigazgató szerint jelentős különbség, hogy eggyel többször kell felmenni a pécsi emelkedőn

Kerékpár
1 órája

Miért választotta Redzic Damir a Salzburgot?

Minden más foci
1 órája

Gyász: elhunyt Gyáfrás Dávid, az ETO és a Veszprém korábbi kézilabdázója

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik