Ökölvívás: az év utolsó heteiben sem pihen az utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.11.09. 15:45
Címkék
Korosztályos Eb, vb és felnőtt országos bajnokság is vár az utánpótláskorú ökölvívókra az év utolsó heteiben.

Közeledik 2023 vége, a versenynaptárakban az utolsó események következnek; nincs ez máshogy az ökölvívók esetében sem. A sportág hazai utánpótlása idén sem pihent, sőt: az eddigi három korosztályos világversenyen (serdülő, junior és ifjúsági Európa-bajnokságot is rendeztek már) egyaránt érmekkel tért haza a küldöttség, amik mellé újabbakat is pakolhat, ugyanis a hátralevő hetek sem telnek el kiemelt események nélkül.

Vasárnap kezdődik az U22-es Európa-bajnokság Montenegróban,

ahol tizennégy magyar fiatal húz majd kesztyűt. A csapatok a következő napokban érkeznek meg a helyszínre, a hét utolsó napján pedig a megnyitó mellett az első összecsapásokat is megtartják. A stáb több éremben is bízik, amire minden esély megvan, hiszen többen már az elmúlt években is dobogóra tudtak állni az U22-es kontinensviadalon.

Az Eb végeztével sem maradunk sokáig utánpótlás-világverseny nélkül,

november 24-én ugyanis megkezdődnek az első mérkőzések Jerevánban, a junior-világbajnokságon.

A korosztály Európa-bajnokságán egy arany- és három bronzérem jutott a magyaroknak, akik az erős mezőnyben is helytálltak; ehhez hasonlóan a vb-n is jól szerepelnének, az viszont borítékolható, hogy nem lesz könnyebb dolguk Örményországban.

Decemberben Budapesten rendezik meg a felnőtt magyar bajnokságot, amely az esemény jubileumi, századik kiírása lesz. A viadalról a legjobb hazai ökölvívók mellett az utánpótlás képviselői sem hiányoznak majd, az U22-esek mellett a másodéves (18 esztendős) ifjúsági bunyósok is ringbe lépnek, köztük az ifi vb-második Gémes Leventével, az ifi Eb-bronzérmes Oláh Leventével és Zsigó Csabával, míg a női mezőnyben Szira Zsófia is szerencsét próbál majd, aki a korosztályban idén Európa-bajnoki aranyérmet szerzett.

(Kiemelt képünk forrása: MÖSZ)

 

Legfrissebb hírek

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
1 perce

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
38 perce

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
45 perce

CONCACAF-csapat 40 éve nem ért el ilyen eredményt, mint Kanada

Foci vb 2026
1 órája

Kanada megnyerte az egyenes kieséses szakaszban lejátszott első vb-meccsét – statisztikák

Foci vb 2026
1 órája

Hétfői sportműsor: a 16 közé jutásért játszanak a brazilok és a németek, rajt Wimbledonban

Minden más foci
1 órája

Jenner: Letértünk az útról, ami korábban meghatározta a holland futballt; Sinner Wimbledonban címet védene

E-újság
1 órája

Egy telefon bánta a hullámzást a kanadaiak meccsén – videó

Foci vb 2026
2 órája
Ezek is érdekelhetik