Kézi: megérdemelt pihenő jön a serdülő lányoknak az ORV-diadal után

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.18. 09:06
Címkék
Hibátlan mérleggel nyerte meg a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyét a serdülő leány kézilabda-válogatott, amelynek szövetségi edzője, Kun Attila értékelt az Utánpótlássportnak.

Ahogyan a honlapunkon beszámoltunk róla, a serdülő leány kézilabda-válogatott pénteken, szombaton és vasárnap is pályára lépett a lengyelországi Olimpiai Reménységek Versenyén: a fiatalok a cseheket 11, a szlovákokat 14, a házigazdákat pedig 7 góllal győzték le, így százszázalékos mérleggel gyűjtötték be az aranyérmet.

A csapat utoljára találkozott ebben az évben, jó eredménnyel búcsúztak 2023-tól.

„A versenyévad felénél járunk, a lányokon emiatt érződött a fáradtság a hét első napjaiban, amikor Győrben készültünk. Ilyenkor nem könnyű ehhez hasonló sorozatterhelést végigcsinálni, főleg egy hosszú út után. Az első meccsünk elejére ez még rányomta a bélyegét, emellett kis idegességet, izgalmat éreztem rajtuk, de a csehek elleni második félidőben már belendültek a fiatalok – értékel a válogatott szövetségi edzője, Kun Attila. – A legjobb teljesítményt a szlovákok ellen mutattuk be, nagyon kevés gólt kaptunk, a taktikát ellenük tudtuk a legjobban megvalósítani; ez nem véletlen, hiszen ellenük néhány héttel ezelőtt kétszer is pályára léptünk. Fizikálisan jól fel vannak készítve a lányok, ebben az ellenfelek fölé nőttünk, ám voltak technikai hibák is, amik a fáradtságnak tudhatók be.

A gyorsaságunkra sem lehetett panasz, és számos egyéni jó teljesítményt is láthattunk, amellett, hogy már közösségként, csapatként is tekinthetünk a játékosokra, a kispad is együtt élt a játékkal.

Külön öröm, hogy az all star-csapatba is bekerült két kézilabdázónk, a jobbátlövő Takács Maja és a jobbszélső Keller Petra, míg Mózes Fannit két meccsünkön is a mezőny legjobbjának választották meg.”

A fiatalok bő két hónap múlva találkoznak újra a nemzeti csapatban.

„Február végén találkozunk újra, az osztrákok ellen játszunk páros mérkőzést. A tavasszal még egy tornánk lesz, áprilisban, a júniusi hosszabb felkészülés után pedig július elején kezdjük a nyílt Európa-bajnokságot.”

Olimpiai Reménységek Versenye, Lengyelország (december 15-17.)

12.15. 16:00
Magyarország–Csehország 38–27

12.16. 16:00
Magyarország–Szlovákia 29–15

12.17. 12:30
Magyarország–Lengyelország 33–26

(Kiemelt képünk forrása: Handball Polska) 

Legfrissebb hírek

Kikapott Dubaiban a Real Madrid a férfi kosár Euroligában – videó

Kosárlabda
11 perce

Utolsóként a Strasbourg jutott be a legjobb nyolc közé a Francia Kupában

Francia labdarúgás
40 perce

Az Atalanta célratörő játékkal leiskolázta a Juventust, és elődöntőbe jutott az Olasz Kupában

Olasz labdarúgás
46 perce

Lookman góllal és gólpasszal debütált, az Atlético a vártnál simábban jutott be a négy közé a Király-kupában

Spanyol labdarúgás
51 perce

Férfi hokiválogatottunknak nem kedvezett a hosszabbítás Norvégia ellen

Jégkorong
1 órája

Cseh Sándor: Az ember miért legyen szomorú, ha boldog is lehet? Nagyon büszke vagyok a csapatra

Vízilabda
1 órája

Nyolc magyar a főtáblán a férfi párbajtőrözők heidenheimi vk-versenyén

Egyéb egyéni
1 órája

Értékelje a magyar női vízilabda-válogatott Európa-bajnoki teljesítményét!

Vízilabda
2 órája
Ezek is érdekelhetik