Kézilabda: hibátlanul menetel a NEKA U18-as fiúcsapata

2023.12.13. 09:05
Címkék
Harmadához ért az U18-as élvonalbeli fiú kézilabda-bajnokság alapszakasza; a NEKA az első 12 fordulóban megállíthatatlan volt.

Pár nap múlva megkezdődik a téli szünet a korosztályos élvonalbeli bajnokságokban, a fiatalok december közepétől január végéig nem játszanak meccset a jelenlegi kiírásban.

Az utánpótlás-pontvadászatok esetében már csak egyetlen tabellán találunk hibátlan mérleggel álló, pontosabban vezető együttest:

az U18-as fiúk Nyugati csoportjában a NEKA mind a 12 eddigi mérkőzését megnyerte,

a legszorosabb meccseit a „szomszédok” ellen játszva. A Lehőcz Zoltán vezetőedző által irányított balatonboglári akadémisták a Veszprémi KKFT (32–30), a BFKA-Balatonfüred (31–26) és a BFKA-Veszprém (36–32) ellen is szűk győzelmet arattak, utóbbi kettő együttes ráadásul az eddigi egyetlen vereségét jegyezte fel a Nemzeti Kézilabda Akadémia ellen. 

A Balaton-felvidéki Kézilabda Akadémia veszprémi csapata több pontot nem is veszített, így mindössze kettővel lemaradva üldözi az éllovas NEKA-t, de a Fürediek is látótávolságon belül robognak, eggyel a veszprémiek mögött.

Lehőcz Zoltán vezetésével 12/12 a NEKA mérlege az ősszel Fotó: Tompos Gábor/NEKA

A naptár alapján az utolsó őszi mérkőzésen a NEKA-sokra nem vár könnyű feladat, a negyedik Budai Farkasok otthonába látogatnak; hogy ki lehet a nyerő emberük, azt nehéz lenne megjósolni, ugyanis az eddigi 12 körben mindig más fiatal tudott vezérként előlépni, és győzelemhez segíteni az akadémistákat. Jól mutatja ezt, hogy a góllövőlista élmezőnyében nem találunk balatonboglári fiatalt; a házi rangsorban Kollár Benedek áll a legjobban, 55 találattal. Ami biztos, hogy várhatók még izgalmak az U18-as Nyugati csoport folytatásában, hiszen a korábbi évekhez hasonlóan ismét csak két együttes jut be a nyugati oldalról az évad végi négyes döntőbe.

(Kiemelt képünkön: Kollár Benedek a NEKA legeredményesebb játékosa Fotó: Tompos Gábor/NEKA)

Legfrissebb hírek

A nyolcaddöntő előtt Franciaország a korábbinál is nagyobb favorit az Optánál

Foci vb 2026
4 perce

Antonelli aratott győzelmet Hamilton és Norris előtt a silverstone-i sprintversenyen

F1
6 perce

Egy évre eltiltották a versenyzéstől Vlagyimir Kramnyik korábbi sakkvilágbajnokot

Egyéb egyéni
14 perce

A Nemzetközi Atlétikai Szövetség meghosszabbította az oroszok eltiltását

Atlétika
24 perce

Öt gól a felkészülési mérkőzésen, a Kecskemét legyőzte az MTK-t

Labdarúgó NB I
38 perce

Sallói Dániel: Szembesültem vele, hogy a világbajnokság teljesen más...

Foci vb 2026
45 perce

Klopp készen áll a kapitányságra, de intenzív tárgyalásokra lesz szükség

Foci vb 2026
46 perce

Laros Duarte 1966 óta az első, aki a magyar NB I-ből pályára lépett egyenes kieséses vb-meccsen

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik