Ökölvívás: túlszárnyalták a tavalyi eredményeket a fiatalok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2023.12.22. 18:15
Címkék
Bár 2022-re sem panaszkodhattunk, 2023 még nagyobb sikereket hozott a magyar ökölvívó-utánpótlásnak.

Elégedetten tekinthetett vissza a magyar ökölvívó-utánpótlás 2022 legvégén az éves teljesítményére, ugyanis számos világversenyérem landolt a válogatott fiatalok nyakában. Emlékezetes pillanatokból nem volt hiány, így bizakodva várhatták az újévet, kihívásból ugyanis bőven jutott 2023-ra is.

Az ifjúsági Európa-bajnokság vonatkozásában javult a legtöbbet a fiatalok teljesítménye, legalábbis az érmek számát tekintve: egy évvel korábban egyedül Kovács Nikolett állhatott fel a kontinensviadal dobogójára,

idén tavasszal viszont az esemény történetének eddigi legjobb magyar szereplését figyelhettük.

 Szira Zsófia (+81 kg) aranyérmet szerzett, míg Horváth Laura (50 kg), Kovács Nikolett (70 kg) és Komjáthi Nóra (81 kg) másodikként végzett. Mellettük a fiúszakág is bizonyított, Nileborg Krisztián (71 kg) sérülése ellenére is közel járt a finálé megnyeréséhez, míg Oláh Levente (60 kg) és Zsigó Csaba (48 kg) bronzérmes lett.

Az erős kezdéshez méltó volt a folytatás: júliusban a junior Eb-n sem maradt aranyérem nélkül a magyar küldöttség, Budai Flóra állhatott fel a 75 kilogrammos súlycsoportban a dobogó felső fokára, 70 kg-ban pedig Kapcsos Vivien szerzett ezüstérmet;Petrimán Patrícia (46 kg) és Nyögéri Sára (52 kg) harmadikként zárt az Európa-bajnokságon. Az egy évvel korábbi kiírás alkalmával egyetlen medálnak örülhettünk, az viszont a legfényesebb fajta volt a már emlegetett Nileborg Krisztiánnak hála.

A legfiatalabb nemzetközi korosztály, vagyis a serdülő Európa-bajnoksága sem maradhatott el, az egy évvel korábbi „termést” pedig sikerült megduplázni: 2022-ben egy ezüst- és két bronzérem állt a végelszámolásnál a magyar csapat mellett, idén augusztusban viszont Törő Eszter (54 kg), Tallósi Vanessza (60 kg), Vastag Béla (46 kg), Fazakas István (52 kg) és Domján Alex (80 kg) is harmadik helynek örülhetett, míg a küldöttség legjobb eredményét Sas Dániel érte el, a 70 kilósok között megszerzett ezüstérmével.

Az U22-esekről sem szabad megfeledkezni: tavaly a lányok vitték a prímet három éremmel, viszont Montengeróban ők érem nélkül maradtak, ellentétben a férfiszakág képviselőivel; Kiss Levente (92 kg) és Simon Márkó (80 kg) is bronzzal utazhatott haza, csak az elődöntőben állították meg őket.

A korosztályos világversenyek sorát a jereváni junior-világbajnokság zárta. Tavaly egy vb-éremnek örülhettünk, Gémes Levente az ifik között lett második; idén ezt az eredményt nem sikerült megugrani, ám a harmadik helyre ketten is odaértek: Gombai Dominik (50 kg) mellett a pár hónappal korábban korosztályos Eb-t nyerő Budai Flóra (75 kg) is az elődöntőben kapott ki, így harmadikként zárt.

(Kiemelt képünkön: az ifjúsági válogatott kitett magáért az Eb-n Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

A japánok szerint ugyanannyi az esélyük a továbbjutásra, mint Brazíliának

Foci vb 2026
24 perce

Danny Makkelie vezeti a Franciaország–Svédország mérkőzést

Foci vb 2026
27 perce

Sportfotós szemmel: a Xiaomi 17T Pro, ami nem késik le a pillanatról

Egyéb egyéni
56 perce

Jó reggelt, jó szurkolást! Három mérkőzéssel folytatódik a világbajnokság

Foci vb 2026
1 órája

Mexikóvárosban rendkívüli intézkedéseket vezettek be a világbajnokság miatt

Foci vb 2026
1 órája

Ilyen sem volt még ezen a vb-n

Foci vb 2026
6 órája

Eustáquio nem egyedül lőtte a gólját

Foci vb 2026
6 órája

Marsch ígéri, Kanada megmutatja, hogyan kell óriásra vadászni a nyolcaddöntőben

Foci vb 2026
6 órája
Ezek is érdekelhetik