Vívás: Wimmer Dorina két világkupán is érmet szerzett decemberben

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2023.12.20. 16:32
Címkék
Az MTK Budapest 18 éves párbajtőrvívója, Wimmer Dorina előbb Laupheimben, majd Burgosban állt junior-világkupaverseny dobogójára.

Nemcsak eseménydús, hanem eredményes decemberi napok állnak a 18 éves párbajtőröző, Wimmer Dorina mögött.Wimmer Dorina mögött.

Az MTK Budapest kitűnősége előbb Laupheimben szerepelt junior-világkupaversenyen, és szerzett bronzérmet, majd Németországból rögvest Kanadába vezetett az útja, ahol Vancouverben a női válogatottal volt érdekelt felnőttvilágkupán, a múlt hét végén pedig a spanyolországi Burgosban érdemelt ki szintén harmadik helyezést, ugyanúgy a korosztálya vk-viadalán.

Wimmer Dorina kétszer is junior-világkupa dobogójára állt decemberben Forrás: Magyar Vívó Szövetség

„Összességében elégedett vagyok az elmúlt hetek eredményeivel – mondja Dorina. – Bár a laupheimi világkupa után maradt bennem némi hiányérzet, mert elég jó formában éreztem magam, és nagyon közel volt a döntő. Az elődöntőben csak egyetlen tussal kaptam ki, de a szezon első junior-világkupáján ezzel együtt is örültem az éremnek. Burgasba Vancouverből érkeztem, így többek között az időeltolódással is meg kellett küzdenem. Leginkább fejben éreztem magam fáradtnak, és azért is értékes számomra az ott megszerzett bronz, mert az elődöntőig is erős ellenfeleket győztem le.

A két dobogós helyezés jó visszajelzés a munkámról, és további önbizalmat ad a junior Európa-, valamint világbajnokság előtt.

A nápolyi Eb-ről és a rijádi vb-ről is szeretnék éremmel hazatérni.”

Wimmer Dorina (szemben) a felnőttek között is képes a bátor, jó vívásra Forrás: Magyar Vívó Szövetség

Bakodi Róbert tanítványa egyébként az előző évadban nyert már junior-világkupaversenyt Isztambulban, a felnőttválogatottnak pedig szintén ettől az évtől kezdve tagja, és a „nagyokkal” ezüst lett a jutalma a krakkói Európa Játékokon (amely a csapat Európa-bajnokságnak felelt meg), valamint ott volt a milánói világbajnokságon is. Legutóbb Vancouverben a hatodik lett a mellette Dékány Kinga, Kun Anna és Muhari Eszter alkotta női párbajtőrcsapat, amelynek így a párizsi olimpiai kvótaszerzésre minimális esélye maradt.

„A hatodik helyezést annak tükrében nem érzem rossznak, hogy Anna a sérülése után még nem százszázalékos. Persze, az olimpiai kvalifikáció szempontjából jobb eredményre lett volna szükség. Matematikailag még van esélyünk kvalifikálni, és az utolsó lehetőségig küzdeni fogunk a párizsi szereplésért.

A felnőttek között minden egyes asszóval egyre több leszek, és érzem magamon a folyamatos fejlődést.

A kezdeti izgatottság után már nem gondolok bele abba egy felnőttversenyen, hogy én még csak junior vagyok, és bátran, koncentráltan tudok vívni.”

(Kiemelt képünkön: Wimmer Dorina Forrás: Magyar Vívó Szövetség)

Legfrissebb hírek

Hall of Shame – Bodnár Zalán publicisztikája

Amerikai sportok
3 órája

Anna, az idő és a fair play szellemisége neked dolgozik! – Csisztu Zsuzsa jegyzete

Tenisz
3 órája

Jonathan Levi: Győznünk kell az Újpest ellen!; Cseh Sándor: A saját harcát megnyerte a csapat, ennyire futotta az erőnkből

E-újság
3 órája

Szombati sportműsor: FTC–Újpest derbi az NB I-ben; pályán a DVSC és az ETO a női kézi BL-ben

Minden más foci
3 órája

Férfi kosár Euroliga: az utolsó előtti elkapta a Zalgirist, legyőzte baszk riválisát a Barcelona

Kosárlabda
3 órája

La Liga: az Osasuna legyűrte a Celtát Vigóban

Spanyol labdarúgás
4 órája

Az alpesi sí legendái gyújtották meg a lángot a téli olimpián

Téli olimpia 2026
4 órája

Magabiztos győzelmet aratott a Leeds a Nottingham Forest felett

Angol labdarúgás
4 órája
Ezek is érdekelhetik