Ökölvívás: több elsőéves U22-es fiatal is érmet szerzett a Bocskain

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2024.01.20. 09:07
null
A debreceni Bocskai-emlékverseny legfiatalabb magyar bokszolói közül többen is érmet szereztek az eseményen.

Nemcsak a hazai, de a nemzetközi ökölvívó-versenynaptárnak is fontos állomása az immár 68. alkalommal megrendezésre kerülő Bocskai István-emlékverseny, amelynek az idei kezdete a szokásoshoz képest korábban, február helyett januárban érkezett el.

A felnőttesemény első napjaiban számos magyar fiatal lépett a debreceni ringbe, a legifjabb indulók között a tavaly még ifjúságiként küzdő, 2024-nek viszont már elsőéves U22-esként nekifutó bokszolókat találjuk. A magyar csapatban pedig ebből a korosztályból sem volt hiány, közülük pedig többen a viadal utolsó előtti, pénteki napján is kesztyűt húztak, amelyen a férfiak elődöntőit és a nők döntőit rendezték meg.

Előbbiek között a 18 éves, ifi vb-második Gémes Levente (71 kg) lehetett volna a legfiatalabb magyar ökölvívó, a decemberi felnőtt magyar bajnokságon debütánsként aranyérmet szerző szegedi fiatal azonban belázasodott, így nem tudott kiállni a kazah Szabirzsan Akkalikov ellen a legjobb négy között.

A kortársai közül viszont ketten is kesztyűztek a nők között: az első Bocskai-emlékversenyén ugyanis rögtön a fináléba jutott a tavalyi ifjúsági Európa-bajnokságon egyaránt ezüstérmet szerző Horváth Laura (52 kg) és Komjáthi Nóra (81 kg).

Horváth, aki a csepeli Halker-Király Team bunyósa, a párizsi olimpián már biztos induló mongol Yesugen Oyuntsetseggel csapott össze, és pontzással kikapott, míg a debreceni Komjáthi pedig az ukrán Lusztaktól kapott ki a döntőben.

(Kiemelt képünkön: a 18 éves Gémes Levente az elődöntőig jutott, betegség miatt viszont nem tudott ringbe lépni a legjobb négy között Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
12 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
13 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54