Jégkorong: az Újpest nyerte az U18-as bajnokság alapszakaszát

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.02.19. 20:44
null
A záró fordulóban az Újpesti Jégkorong Akadémia simán verte a fehérvári FEHA19 csapatát, így alapszakaszgyőztesként várhatja a rájátszást az U18-as bajnokságban, eközben a második helyen a Vasas végzett. Az élen végző lila-fehérek és a piros-kékek vezetőedzője is elégedetten értékelte az eddigiek látottakat.

A múlt hét végi, 18. fordulóval lezárult az U18-as jégkorong-bajnokság alapszakasza. A záró játéknapon a címvédő Újpest 8–1-re győzte le a FEHA19 együttesét, így bebiztosította első helyét a hazai korosztályos bajnokságban, s ezzel párhuzamosan pedig megszerezte a harmadik helyet szerezte – a magyar csapatokkal tűzdelt – osztrák ligában. (A lila-fehéreket kizárólag a Salzburg és a Klagenfurt előzte meg, tehát a legjobb magyar gárdaként zártak Ausztriában.) Az osztrák rájátszás első körében az UTE ismét a fehérváriakkal találkozik, majd a hazai play-off pedig csak azután kezdődik, ha az előbbinek a küzdelmei véget értek.

„Összességében nyilván nagyon örülünk, hogy sikerült megnyernünk az alapszakaszt. Az évad során sokat fejlődtek a játékosaink, főleg döntéshozatalban és kivitelezésben.

 – mondta Mihály Jenő, az újpestiek vezetőedzője a klub közösségi oldalán.

Az utolsó játéknapon aratott győzelmével az Újpest a Vasast utasította maga mögé a második helyre, míg a harmadik helyen a BJA végzett a magyar pontvadászatban. A Vasas és a BJA éppen egymás ellen nyitja az osztrák rájátszást.

„Az alapszakasz elején sok sérülés és betegség hátráltatott minket, így a kezdetekben kicsit nehezen jöttek a győzelmek, viszont a végére lendületbe jöttek a fiúk.

 – nyilatkozta Jánosi Csaba, a Vasas trénere az Utánpótlássportnak.

U18-AS MAGYAR BAJNOKSÁG, ALAPSZAKASZ
TABELLA:
1. Újpesti Jégkorong Akadémia
2. Vasas SC
3. Budapest Jégkorong Akadémia
4. FEHA19
5. DVTK Jegesmedvék Akadémia
6. Székelyföldi Jégkorong Akadémia

(Kiemelt kép forrása: Újpesti Jégkorong Akadémia)

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
35 perce

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
1 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
3 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Birkózás: Európa tetején a Zsitovoz testvérek

Utánpótlássport
12 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
Tegnap, 18:20

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 14:50