Atlétika: Kovács országos csúcsot és vb-szintet is gyalogolt az idén

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.04.16. 16:00
null
A békéscsabaiak 18 éves gyaloglója, Kovács Alexandra számára az U20-as világbajnokság jelenti az idei fő megméretést.

Remekül teljesített az év első harmadában a Kopp Békéscsabai AC gyaloglója, Kovács Alexandra.

A 18 éves reménység a felnőtt fedett pályás ob-n bronzérmet nyert 3000 m-es gyaloglásban, majd ugyanezen a távon első lett az U20-asok között, ráadásul a 13:07.07 perces időeredménye

új magyar csúcsot is jelentett a korosztályban.

A korábbi rekordot Kriván Berta tartotta 13:09.82-vel 2010 óta.

Kovács Alexandra az U20-asok között is kiválóan kezdte az évet Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média

A sokra hivatott atlétalány aztán a békéscsabai gyalogló ob-n a 10 km-es országúti versenyben is nyert az U20-asok között, a 48:14 perces eredményével pedig teljesítette az augusztusi, perui U20-as világbajnokság kvalifikációs szintjét.

„Az év eleji formám a jól sikerült alapozásomnak köszönhető – mondja. – Az U20-as országos csúcs megjavítása pedig a terveim között szerepelt, és nagyon örülök, hogy összejött.

Természetesen szeretnék még ennél is jobb eredményeket elérni, és az idei fő versenyemig, az U20-as vébéig még több 10 kilométeres versenyen részt venni, hogy szokjam a mezőnyt, a távot és Limában már teljesen a magaménak érezzem. Ezen a hétvégén Antalyában veszünk részt a gyalogló csapat-világbajnokságon. Szeretném élvezni a versenyzést a világklasszis gyaloglók között és bízom benne, hogy értékes tapasztalatokat szerzek.”

Kovács Alexandra és edzője, Urbanikné Rosza Mária az EYOF-győzelem után Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média

Kovács Alexandra tavaly bravúros teljesítménnyel 5000 m-es gyaloglásban megnyerte a maribori Európai Ifjúsági Olimpiai Fesztivált (EYOF). A siker még motiváltabbá tette a versenyzőt, aki Urbanikné Rosza Mária szakmai felügyelete mellett készül a viadalokra.

„Az edzőm mindig bízik bennem és mindenben számíthatok rá. Együtt járjuk az utunkat, és nélküle nem tudnám elérni a céljaimat. Az idén is minden versenyemen szeretném kihozni magamból az aznapi legtöbbet.

(Kiemelt képünkön: Kovács Alexandra Fotó: Szalmás Péter/MOB-Média)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
1 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
7 órája

Gyémánt Liga: Audrey Werro szerint megdönthető az atlétika legrégebbi világcsúcsa

Atlétika
7 órája

Gyémánt Liga: Duplantis diadala, Lyles és Bol második lett Párizsban

Atlétika
19 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: kikapott az U18-as válogatott a horvátoktól a vb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
Tegnap, 11:47

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03
Ezek is érdekelhetik