Öttusa: Tárkányi és Zemán nyert a juniorok második válogatóján

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.14. 11:43
null
A juniorkorú öttusázók idei második válogatóversenye Tárkányi Zsombor és Zemán Zóra sikerével zárult.

A juniorkorú öttusázók számára az idén második alkalommal rendeztek válogatóversenyt a világviadalokra.

A fiatalok a vívást a fővárosi Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban tudták le, a megméretés további részének Miskolc adott otthont.

A fiúk között a Volán Fehérvár ígérete,

Tárkányi Zsombor végzett az első helyen

klubtársa, Csák Milán előtt, míg a harmadik helyet Péter Ádám (KSI) érdemelte ki.

A lányok mezőnyében

az első válogatón is győztes Zemán Zóra nyert,

a Budapesti Honvéd reménységét a második helyen Dobronyi Dorina (Kőbánya SC) követte, a harmadikon Mészáros Emma (Trion SC) zárt.

Közben az U17-esek között előszőr válogattak az évadban. Ebben a korosztályban Szécsi Nemere (Volán Fehérvár) és Balzsay Jázmin (KSI) bizonyult a legjobbnak.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön: Tárkányi Zsombor Fotó: UIPM)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
1 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
7 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
23 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik