Röplabda: az U20-as lányok emelt fővel zárták az Eb-selejtezőket

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.04.09. 19:44
null
Egy győzelemmel és két vereséggel, összesen négy ponttal fejezte be az U20-as női röplabda-válogatott a portugáliai Eb-selejtezőtornáját, így csoportharmadikként zárva nem sikerült kiharcolnia a kijutást. Kőnig Gábor szövetségi edző felemás érzésekkel értékelte a magyar csapat szereplését.

Mint arról beszámoltunk, a házigazda portugálok (0:3) és a hollandok (2:3) elleni vereség után a magyar válogatott zárásként simán, három játszmában legyőzte a norvégokat az U20-as női röplabdázók barcelosi Európa-bajnoki selejtezőtornáján. A kvalifikációs szakasz második fordulójában így a mieink négy ponttal csoportjuk harmadik helyén végeztek, és nem sikerült kivívniuk a továbbjutást. (A második selejtezőkörben öt négycsapatos csoport küzdött a kijutásért, és az első helyezettek mellett a négy legjobb csoportmásodik jutott ki a nyári Eb-re.)

– kezdte értékelését Kőnig Gábor szövetségi edző az Utánpótlássportnak. – Önmagában nem is az zavart, hogy kikaptunk, hanem a mutatott játékkal voltam elégedetlen, sokkal jobb teljesítményre vagyunk képesek annál, amit a házigazdákkal szemben produkáltunk.

A lányok játékára ezen a mérkőzésen már nem lehetett panasz, védekezésben különösen jól játszottak, és abszolúte felvették a versenyt a papíron magasabban jegyzett hollandokkal. A legvégén a norvégok legyőzésével pedig hoztuk a kötelezőt."

A sérülésektől megtizedelt U20-as női válogatott harmadik lett Eb-selejtezőcsoportjában Forrás: CEV

„Azzal, hogy az utolsó játéknapon a portugálok a hollandokat is felülmúlták, és megnyerték a csoportot, végérvényesen bebizonyították, hogy nagyon komoly játékerőt képviselnek, és azt hiszem, ez a tény a tőlük elszenvedett vereségünket is más kontextusba helyezi. Előzetesen sokan azt gondolták, hogy a hazai csapat ennél jóval gyengébb lesz, de én igyekeztem mindenkit óva inteni attól, hogy lebecsülje a portugál röplabdasportot, mivel láthatjuk, hogy valamennyi labdasportágban – így például a kézilabdában is – milyen dinamikusan fejlődnek."

Az együttest egyébként ritkán látható sérüléshullám sújtotta: a keretben szereplő két átló poszton bevethető játékos, Erőss Mirtill és Tarr Hajnalka még a felkészülés során dőlt ki, majd a későbbiekben Radnai Lili, Nagy Sophia, Vértes Szonja és Fekete Fanni is sérülést szenvedett.

„Mint már fentebb is mondtam, igazából csak az első napi teljesítmény miatt érheti szó a ház elejét, a másik két meccsen nagyjából kihozták magukból a legtöbbet a lányok, és

AZ U20-AS NŐI VÁLOGATOTT KERETE:
Mikus Nina, Tóth Sára, Jámbor Cecília, Radnai Luca, Botyánszki Fanni, Kiss Lilla, Baksa Panna, Gergácz Olga, Horváth Lili, Nagy-Hegyesi Réka, Kiss Nóra, Bútor Anna, Bődi Panka, Radnai Lili, Nagy Sophia, Vértes Szonja, Fekete Fanni, Erőss Mirtill és Tarr Hajnalka 

(Kiemelt kép forrása: CEV)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
10 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
20 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik