Öttusa: először bizonyíthatnak Eb-n a legjobb U15-ösök

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.05.12. 09:05
null
Az idén először rendeznek világversenyt a U15-ös korosztályt képviselő öttusázók számára.

Az elmúlt években rendre dicséretesen szerepelt a magyar öttusa-utánpótlás a korosztályos nemzetközi viadalokon.

Tavaly például a litvániai Druskininkai városában rendezett U17-es és U19-es Európa-bajnokságon

a két korosztályban összesen tíz érmet, benne öt aranyat érdemelt ki a küldöttség,

amellyel az országok közötti rangsorban is az élen zárt.

Zemán Zóra tavaly U19-es Eb- és vb-bronzot is nyert egyéniben Forrás: UIPM

A juniorok isztambuli Eb-jén aranyat nyert Basa Lili és Dobronyi Dorina a női váltóversenyben, egyéniben győzött Erdős Rita, és csapatban az Erdős, Dulai Kinga, Gyugyi Laura trió. Az Alexandriában tartott U17-es vb-n a Rajncsák Diána, Haraszin Linda, Králl Dóra alkotta leánycsapat bronzérmes lett, az U19-esek isztambuli Zemán Zóra végzett harmadikként, míg csapatban Bauer Blankával és Gyarmati Lilivel ezüstöt nyert. A fiúk döntőjében Tamás Botond nyakába akasztottak ezüstöt, Jassó Zalánéba bronzot, míg a Tamás, Jassó, Marschall Attila egység ugyancsak bronzérmes lett. Aztán a Druskininkaiban rendezett junior-vb-n a Basa Lili és Tóth Dorka Sára alkotta váltó ezüstérmet szerzett.

Az idén már az U15-ös korosztály is megméretheti magát nemzetközi viadalon.

Az Európa-bajnokságot augusztusban Szófiában rendezik, a világbajnokságnak decemberben Guatemala ad otthont. Utóbbi eseményre nem utaztat versenyzőt a magyar szövetség.

Balzsay Jázmin magabiztosan várja megméretését az U15-ös Eb-n

Amíg nemrégiben az U17-esek még csak háromtusáztak az Eb-ken, vb-ken, az OCR bevezetésével már az U15-ösök programjában is négytusa szerepel, azaz az ígéreteknek úszásban, akadályversenyben és a futással egybekötött lövészetben, azaz a laser runban kell bizonyítaniuk.

A legfiatalabbak számára a múlt hét végén már a harmadik válogatóversenyt rendezték. A fiúk között Mitró Milán, Kántor Benedek, Bognár András lett az első három helyezett sorrendje, a lányok megméretésén Balzsay Jázmin győzött Ézsiás Janka és Csanak Boglárka előtt.

A magyar reménységek önbizalommal telve várják a kontinenstornát.

– jelentette ki a közelmúltban a 14 éves Balzsay Jázmin honlapunknak.

(Kiemelt képünkön: Balzsay Jázmin)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
15 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20
Ezek is érdekelhetik