Öttusa: a hatból négy egyéni érem a magyaroké lett az U19-es Eb-n

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.07.29. 19:58
null
Pazar teljesítményt nyújtottak a magyar fiatalok az U19-es öttusázók spanyolországi Európa-bajnokságán.

Már az is dicséretes teljesítmény volt az U19-es öttusázók a Barcelona melletti Sant Boi de Llobregatban rendezett Európa-bajnokság, hogy mind a nyolc a magyar egyéni versenyző (négy fiú és négy lány) a döntőbe jutott.

A finálékban aztán emlékezetes remeklést mutattak be ígéreteink.

A fiúk döntőjében Marschall Attila nagyszerű versenyzéssel nyert aranyat, míg a dobogó harmadik fokára Gyurka Hugó allhatott fel. Fábián Máté a kilencedik lett, így csapatban a két előtte végző honfitársával Eb-címet ünnepelhetett, Kiss-Szőlősi Álmos pedig 29. helyen zárt.

Az egyéni fiúversenyzők és felkészítőik Forrás: MÖSZ

Majd a lányok döntőjében Zemán Zóra hagyta maga mögött a teljes mezőnyt, és lett Európa-bajnok, Mészáros Emma ezüstöt érdemelt ki, míg Haraszin Linda a hatodik, Herbák Emma pedig a nyolcadik helyen végzett. A kitűnő szereplésnek köszönhetően a Zemán, Mészáros, Haraszin trió is kontinensbajnok lett.

A vegyes váltók küzdelmeiben végül Marschall és Zemán szerzett még egy aranyat, a nemenkénti váltóknál Nyerges Réka és Králl Dóra a negyedikként, Péter Ádám és Domján Bendegúz a hetedikként végzett.

Tavaly a litvániai Druskininkai városában rendezték az ifjúsági öttusa Európa-bajnokságot. Akkor az U19-es mezőnyben a most győztes Zemán Zóra egyéniben a harmadik lett, míg Tamás Botonddal vegyes váltóban győzött. A leánycsapat címet védett Spanyolországban, ugyanis tavaly a Zemán, Mészáros, Varga Orsolya összetetélű hármas nyert. Egy éve továbbá Tamás Botond egyéniben ezüstöt, Marschallal és Jassó Zalánnal csapatban bronzot érdemelt ki.

(Kiemelt képünkön: az egyéni leányversenyzők és felkészítőik Forrás: MASZ)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
13 órája

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
14 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
16 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Vízilabda: kikapott az U18-as válogatott a horvátoktól a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.28. 17:28

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47
Ezek is érdekelhetik