Strandkézilabda: az U16-os fiú- és leányválogatottra is Eb vár

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.03. 14:51
null
Az U16-os fiú és leány strandkézilabda-válogatott is a bulgáriai Várnán szerepel Európa-bajnokságon a következő napokban.

Ha nyár akkor magyar korosztályos kézilabdasikerek – nagyképűen is hangozhat ez a mondat, de a tények magukért beszélnek, a teremszakágban az elmúlt években számos világversenyérmet szállítottak az utánpótlás-válogatottak, legyen szó serdülő, ifjúsági vagy juniorkorosztályról.

Ha pedig a terem- mellé vesszük a strandszakágat is, még szebb az eredménysor: tavaly az U17-es korosztály fiúi és lányai mérették meg magukat Európa-bajnokságon a törökországi Izmirben – előbbiek arany-, utóbbiak ezüstéremmel tértek haza.

Egy évvel korábban az U16-os válogatottak lendültek akcióba Eb-n, a fiúk és a lányok is aranyérmesek lettek; ebben a korosztályban a hét második felében ismét homokra lépnek a nemzeti csapatok,

a kontinensviadalnak pedig címvédőként fut neki a két magyar együttes.

A bulgáriai Várnán négy napon át küzdenek majd egymással a résztvevők: a magyar fiúkat a tavaly az U17-esekkel Eb-t nyerő Császár Ferenc irányítja szövetségi edzőként, míg a lányoknál Jónás Judit irányít majd a pályán kívülről. 

A fiúk a csoportkör után a közép-, míg a lányok a negyeddöntővel folytatják a programjukat.

Fiúk: Tarjányi Dániel, Paczulák Dominik, Nagy Bendegúz, Béres Barnabás, Szabó András, Terjék Kristóf, Forgács Márkó, Knob Samu, Habda Bence, Árkos Ádám, Németh Péter, Pintér András
Stáb: Császár Ferenc - szövetségi edző, Tóth Zoltán - kapusedző, Oldal Tibor – gyúró, Priczel Bence – technikai vezető

A magyar csapat csoportmérkőzései:

07.04. 09:00 Magyarország-Románia

07.04. 14:00 Magyarország-Bulgária​​​​​

07.05. 12:00 Magyarország-Svédország
Lányok: Bozsó Kitti, Debreczeni Lora, Gerzanics Csenge, Göllner Sára, Jakab Anna, Koczkás Viktória, Kolonics Dorka, Köteles Míra, Nickl Luca, Szentirmai Sáfély Csillag, Szijjártó Hanna, Tamás Patrícia
Stáb: Jónás Judit – szövetségi edző, Győri Ágnes – kapusedző, Varga Dénes – erőnléti edző, gyúró, Cseh Balázs – technikai vezető.

A magyar csapat mérkőzései:

07.04. 12:00 Magyarország-Bulgária​​​​​

07.04. 16:00 Magyarország-Szerbia

07.05. 09:00 Magyarország-Románia

07.05. 15:00 Magyarország-Lengyelország

07.06. 11:00 Magyarország-Németország

(Kiemelt képünk forrása: MKSZ Strandkézilabda/Facebook)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
18 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
19 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33
Ezek is érdekelhetik