Strandkézilabda: homokban is terem siker

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.07.21. 09:07
null
Az U16-os fiúválogatott Európa-bajnoki címével biztossá vált, hogy az idei nyár sem múlik el korosztályos magyar strandkézilabda-siker nélkül. Horváth Gabriellát, az Magyar Kézilabda Szövetség főtitkárát kérdeztük a diadal után.

Ha nyár, akkor magyar korosztályos kézilabdasikerek. Ez nem túlzás, a tények magukért beszélnek: a teremszakágban az elmúlt években számos világversenyérmet szállítottak az utánpótlás-válogatottak, ha pedig mellé vesszük a strandszakágat is, még bővebb az eredménysor. Tavaly is nagyszerű sikerek születtek, most pedig az U16-osok vettek részt Bulgáriában kontinensviadalon, melyen a magyar fiúválogatott „lemásolta” a korosztályos együttes két évvel ezelőtti Eb-címét – ez a lányoknak nem sikerült, ők negyedikek lettek.

„Új korosztályról van szó, amely esetében mindig fokozott az izgalom, amikor megkezdi a nemzetközi szereplést. A lányoknál ráadásul első alkalommal összeálló stáb irányított – mondja Horváth Gabriella, a Magyar Kézilabda Szövetség főtitkára, aki egyben az Európai Kézilabda Szövetség strandkézilabda-bizottságának elnöke is. – Nincsenek könnyű helyzetben a fiatalok, hiszen – a korábbi eredmények okán – erős örökséget vesznek át, ami terhet rakhat a vállukra. A fiúkra és a lányokra is nagyon büszkék vagyunk, a játékosok megtapasztalták, milyen világversenyen szerepelni, mindkét eredmény remek. Ráadásul mindkét együttesünk kijutott a 2025-ös világbajnokságra, ahonnan majd az ifjúsági olimpiára lehet kvalifikálni.”

Császár Ferenc, az Eb-győztes fiúcsapat szövetségi edzője úgy fogalmazott az Utánpótlássportnak, hogy kivételesen nívós mezőnyben sikerült megszerezni az aranyérmet. Ezzel Horváth is egyetért.

„Azt látjuk, hogy más országokban is sok energiát fektetnek a strandkézilabda fejlesztésébe, kiegyenlített a mezőny, mindenki maximálisan felkészült, nüanszok döntenek a tornákon. Az első korosztályos Eb óta figyelemmel kísérem a sorozatot; akkoriban a csapatok többsége még teremkézilabdát játszott a homokban.

Az MKSZ júniusban adta át Agárdon a strandkézilabda-központját, ami azt jelzi: a hazai szövetségnek valóban komoly tervei vannak a szakággal, amely a párizsi olimpián bemutató tornán debütál.

„A strandkézilabda fantasztikus lehetőségeket rejt magában, rengeteget tehet hozzá a kézilabda népszerűsítéséhez. Fontos hangsúlyozni, hogy ez a szakág nem akar versenyezni a teremkézilabdával, de meg lehet találni azokat a pontokat, amelyek által az egyik segíteni tud a másiknak. Sportszakmai és stratégiai szempontból is javára válhatnak egymásnak. Óriási potenciált rejt a strandszakág, és ezt igyekszünk is kiaknázni.”

(Kiemelt képünkön: magyar öröm az Eb-arany megszerzése után Forrás: EHF/MSV PHOTOGRAPHERS)

Legfrissebb hírek

Triatlon: ötödik a magyar mixváltó az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
3 órája

Öttusa: Mészáros Emma az első felnőtt Eb-jén is érmet nyert az idén

Utánpótlássport
5 órája

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
19 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
19 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33
Ezek is érdekelhetik