Öttusa: négyből három egyéni Eb-arany a magyaroké lett Szófiában

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2024.08.19. 16:31
null
A magyar fiatalok rendkívül eredményesen szerepeltek a szófiai U15-ös és junior öttusa Európa-bajnokságon.

A bolgár fővárosban, Szófiában a múlt héten egyszerre rendezték meg az U15-ös és a junior öttusázók Európa-bajnokságát. Az U15-ösök először vettek részt kontinensviadalon.

Mindkét korosztály képviselői bravúros eredményekkel zártak.

A junior fiúk között Tamás Botond remek versenyzéssel, a záró, kombinált számban a hetedik helyről indulva küzdötte fel magát az elsőre, és szerzett megérdemelt Európa-bajnoki címet, a lányoknál pedig Mészáros Emma, Varga Orsolya és Zemán Zóra triója érdemelt ki csapatezüstöt. Nem mellesleg Mészáros Emma másodszor állt a dobogó második fokán, hiszen váltóban Dobronyi Dorinával is ezüstérmes lett.

Tamás Botond (középen) junior Európa-bajnok lett Forrás: MÖSZ

Az U15-ösök viadalán mindkét egyéni és csapataranyérem magyar reménységek nyakába került. A lányok között Balzsay Jázmin, a fiúk mezőnyében Kántor Benedek ünnepelhette a korosztályban az első, így sportágtörténelmi Eb-címet. És nyert a Balzsay, Ézsiás Janka, Pataki Regina összetételű leány-, valamint a Kántor, Juhász Szilveszter, Mitró Milán alkotta fiúhármas is.

A záró napon aztán Balzsay Jázmin a harmadik elsőségét is kiérdemelte azzal, hogy Mitró Milánnal vegyes váltóban sem talált legyőzőre.

Balzsay Jázmin az Eb-dobogó tetején Forrás: MÖSZ

Nem akármilyen teljesítmény ez a magyar fiataloktól az után, hogy július végén a Barcelona melletti Sant Boi de Llobregatban rendezett U19-es Európa-bajnokságon a hatból négy egyéni érem is a magyaroké lett. Akkor a fiúk döntőjében Marschall Attila nyert aranyat, míg a dobogó harmadik fokára Gyurka Hugó állhatott fel, a lányok fináléjában pedig Zemán Zóra hagyta maga mögött a teljes mezőnyt, és lett Európa-bajnok, míg Mészáros Emma ezüstöt érdemelt ki.

(Kiemelt képünkön: a csapatban Eb-győztes magyar U15-ösök Forrás: MASZ)

Legfrissebb hírek

Cselgáncs: Pirbus-Gróf Nóra ezüstérmes az ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: továbbra is veretlen az U20-as férfiválogatott az Eb előtt

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: Montenegrótól is kikapott az U18-as válogatott

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: fontos győzelem Japán ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
15 órája

A jövő sztárjai: Takács Maja, Kun Attila

Utánpótlássport
20 órája

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2026.06.28. 19:10

Vízilabda: kikapott az U18-as válogatott a horvátoktól a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.28. 17:28

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
2026.06.28. 11:47
Ezek is érdekelhetik