Vízilabda: kezdődik az U19-es fiúk burgaszi Európa-bajnoksága

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.08.31. 19:56
null
Vasárnaptól a bulgáriai Burgaszban szerepel Európa-bajnokságon az U19-es fiú vízilabda-válogatott.

Szeptember elsején, vasárnap a bulgáriai Burgaszban kezdődik meg az U19-es fiú vízilabda Európa-bajnokság.

A kontinensviadal azt a lebonyolítási formát követi, mely szerint a papíron legjobb nyolc csapat két kiemelt csoportban kezdi meg a szereplését, és az első kettő automatikusan bejut a negyeddöntőbe.

A magyarok a nyitó napon a horvátokkal találkoznak, a folytatásban pedig a montenegróiakkal és a spanyolokkal mérkőznek meg.

A magyarok a horvátok ellen kezdik az Eb-t Forrás: MVLSZ

A válogatottat a két éve az U18-asokkal Belgrádban, tavaly pedig az U20-as együttessel Bukarestben világbajnoki címet szerző Kovács Róbert irányítja.

Bár a keretben jó néhány olyan játékos akad, aki a különböző korosztályos válogatottakkal már igen sikeres nemzetközi megméretéseket tudhat maga mögött, ez lesz az első olyan világverseny, amely kimondottan a 2005-ös fiatalokról szól.

Kovács Róbert ezúttal Eb-n vezeti a korosztályos nemzeti csapatot Forrás: MVLSZ

Utóbbi évjáratot képviseli a kétszeres korosztályos világbajnok (U18, U20) Szécsi Marcell és Varga Vince, valamint az U18-as vb-győztes csapatkapitány, Leinweber Olivér is. A csapatból heten (Benedek Mór, Cseh Maxim, Haverkampf Bence, Lugosi Csongor, Nagy Zalán, Simon Balázs, Zeman Márk) a júniusban Buenos Airesben U18-as világbajnokságot nyert együttesben is szerepeltek.

Az Eb-keret
Kapusok: Gyovai János (Szeged), Szabó Gergő (BVSC)
Mezőnyjátékosok: Benedek Mór (KSI), Cseh Maxim (Szolnok), Gidófalvi Elemér (UVSE), Haverkampf Bence (FTC), Leinweber Olivér csapatkapitány (Szeged), Lugosi Csongor (FTC), Nagy Zalán (KSI), Peőcz Ádám (Vasas), Pörge Zsombor (Szeged), Szécsi Marcell (UCLA/UVSE), Simon Balázs (BVSC), Varga Vince (FTC), Zeman Márton (FTC) 

Az Eb menetrendje (csoportkör)

Szeptember 1.

13.15 Magyarország–Horvátország

Szeptember 2.

13.15 Magyarország–Montenegró

Szeptember 3.

20.15 Magyarország–Spanyolország

(Kiemelt kép forrása: MVLSZ)

Legfrissebb hírek

Asztalitenisz: Lei Balázs nagyszerű formában kezdte az évet

Utánpótlássport
3 órája

Vívás: kiélezett küzdelem a junior férfi párbajtőrözők ranglistáján

Utánpótlássport
5 órája

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
20 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
Tegnap, 10:40

Videó: így jutott Görögország ellen Eb-döntőbe a női pólóválogatott

Vízilabda
Tegnap, 9:10

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
Tegnap, 9:08

Hollandia lesz a mieink ellenfele a női póló Eb döntőjében

Vízilabda
2026.02.03. 22:12

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
2026.02.03. 17:39
Ezek is érdekelhetik