Cselgáncs: Mamira Lucának beérett a munka gyümölcse a junior Eb-n

Hornyák Balázs utanpotlassport.huHornyák Balázs utanpotlassport.hu
2024.09.17. 14:46
null
A magyar fiatalok közül egyedüliként Mamira Lucának sikerült dobogóra állni a junior cselgáncs Európa-bajnokságon. A dunaharasztiak 19 éves ígérete bronzérmet szerzett az 52 kilósok között a tallinni Eb-n, amely után már javában készül az október eleji korosztályos világbajnokságra.

Mint arról beszámoltunk, a magyar dzsúdósok összességében várakozás alatt szerepeltek az észtországi junior Európa-bajnokságon. A mieink többsége már korán búcsúzott a kontinensviadalon, ugyanakkor örömre is volt ok, hiszen Mamira Luca személyében érmes versenyzőt is láthattunk. Az ifjúsági korosztályban korábban világbajnoki címet szerző és Eb-ezüstérmes fiatal Tallinnban megszerezte az első világversenyérmét a juniorok között is: remek versenyzéssel a harmadik helyen végzett az 52 kilósok mezőnyében.

„A felkészülés utolsó heteiben már alig vártam, hogy végre ott legyek és bizonyítsak az Európa-bajnokságon – kezdte Mamira az Utánpótlássportnak. –

Ez végül sikerült is, szóval nagyon boldog voltam a bronzéremmel a nyakamban. A tavalyi junior Európa-bajnokságra bár kijutottam, végül sérülés miatt nem tudtam elindulni rajta, így most utolsóévesként ebben a korosztályban mindenképpen szerettem volna jól teljesíteni és dobogóra állni.”

Mivel kiemeltként kezdett, így az első körben még nem kellett küzdenie, és először csak a nyolcaddöntőben lépett tatamira.

„Ez nagy előny, hiszen rögtön egy lépéssel közelebb voltam az éremszerzéshez, és közben volt lehetőségem felmérni a leendő ellenfelemet, ez esetben a szerb Szavicsot. Összességében jól alakult az első meccsem, viszonylag gyorsan, mintegy két perc alatt sikerült győznöm. Majd jött a negyeddöntőben az a lengyel Klimczak, aki később a döntőig menetelt és ezüstérmet szerzett. Nagyon ügyes, képzett dzsúdósról beszélünk a személyében, és látszott rajta, hogy ő is remek formában van. Sajnos ezúttal jobbnak bizonyult nálam, és nyilván a vereséget abban a pillanatban nagy csalódásként éltem meg, de igyekeztem ezen minél hamarabb túltenni magam, mert tudtam, a vigaszágon még javíthatok, és továbbra is elérhetem a célomat, vagyis az éremszerzést.

Belülről fizikailag rendkívül erősnek érződött az ellenfelem, de összességében azt mondhatom, esélyt sem adtam neki a győzelemre. Ezzel kiharcoltam a bronzcsatát, amelyben aztán a mumusomnak számító francia Pauline Cuq következett. Vele már régóta ismerjük egymást, mivel 2019 óta rendszeresen találkozunk nemzetközi versenyeken, de eddig egyszer sem sikerült megvernem – legutóbb júliusban a paksi Európa-kupa-verseny bronzmeccsén is ő nyert hosszabbításban.

Mamira Luca öröme a bronzmeccs után Forrás: EJU

Hozzátette, nagyon sok jelent számára ez a bronzérem, mivel rengeteg munkát és erőfeszítést tett bele, hogy az Európa-bajnoki dobogóig eljusson.

„Talán éppen ezért is törtek elő belőlem olyan intenzíven az érzelmek, miután megnyertem a bronzmeccset.

Lucának ugyanakkor nem sok pihenőideje akadt az Európa-bajnokság után, ugyanis néhány hét múlva már a világbajnokságon lesz jelenése. Október másodikától Tadzsikisztán fővárosában, Dusanbében rendezik a korosztály vb-jét.

„Az Eb kaptunk egy rövidke pihenőt, majd ezen a héten már Tatán edzőtáborozunk, és gőzerővel készülünk a közelgő vébére. Az a célom, hogy ugyanazt a formát tudjam hozni Dusanbében is, mint Tallinnban.

Természetesen ezen is sokat dolgozom, hogy mentális az ideális állapotban vágjak neki a világbajnokságnak.”

(Kiemelt kép forrása: EJU)

Legfrissebb hírek

Kézilabda: hétfőn kezdődik az U16-os leány nyílt Európa-bajnokság

Utánpótlássport
10 órája

Kézilabda: jó hangulatban fejlődnek a tatabányai kis tigrisek

Utánpótlássport
17 órája

Cselgáncs: hétfőn kezdődik az ifjúsági Eb a Kanári-szigeteken

Utánpótlássport
20 órája

Vízilabda: sima sikerrel kezdett az U18-as fiúválogatott a vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 21:33

Műugrás: Fehér Luca ezüstérmes toronyugrásban a budapesti junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:59

Kosárlabda: kétszer legyőzte a portugálokat az U20-as férfiválogatott

Utánpótlássport
2026.06.27. 20:05

Kézilabda: vereség a lengyelek ellen az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
2026.06.27. 09:37

Kajak-kenu: Csorba bizonyította, nem véletlen volt a tavalyi remeklés

Utánpótlássport
2026.06.26. 17:24
Ezek is érdekelhetik