Ökölvívás: sűrű időszak közepén a hazai utánpótlás

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.09.17. 17:55
null
Az U22-es Európa-bajnokság és az ifjúsági világbajnokság előtt álló magyar ökölvívók lassan a felkészülés célegyeneséhez érkeznek.

Amikor nemrég összefoglaltuk a magyar ökölvívó-utánpótlással kapcsolatos nyári történéseket, megírtuk, hogy felemásan alakultak a fiatalok világversenyei. A mérleghez viszont még van lehetőség Eb- és vb-érmeket pakolni: október első felében kezdődik a bulgáriai Szófiában az U22-esek Európa-bajnoksága, amelyen számos, már a felnőttmezőnyben edződő bokszolónk indul majd el, ugyanennek a hónapnak a végén pedig az ifjúságiak idei célversenye, a világbajnokság kezdődik.

A felkészülés gőzerővel zajlik, a kontinensviadalt megelőző közvetlen időszakban Varsányi Áron vezetésével közösen edzőtáboroznak majd az U22-es kerettagok, szeptember első felében viszont kettévált a társaság,

a férfiak a Moldavian Belten mérették meg magukat, míg a női részleg több tagja a lengyelországi Szilézia Openen lépett ringbe.

Előbbin az U22-es Buza Rafaelt nem lehetett megállítani, rajta kívül pedig az ifjúságiak között Németh Brendon is magabiztos boksszal szerezte meg az aranyérmet. Ugyanebben a kategóriában Váradi Sándor jutott még fináléba, ő másodikként fejezte be a szereplést.

A Szilézia Opent megjárt magyar csapat Forrás: MÖSZ

Az említett Szilézia Openen az Eb-re készülő U22-esek közül többen is megmérették magukat a felnőttek között: Mezei Petra, Horváth Kármen, Pap Kata és Horváth Laura is kesztyűt húzott, közülük Mezei ezüst-, a Horváth ikrek pedig bronzéremmel zártak. A korosztály mellett a vb-re készülő ifjúságiak és a juniorok is megmérették magukat, előbbi kategóriában Talpas Roxána és Nyögéri Sára zárt harmadikként, utóbbiban pedig Kapcsos Vivien lett második, Ramocsa Virág és Petrimán Patrícia pedig bronzérmes.

A folytatásban mindkét, világversenyre készülő válogatottnak az edzőtáborozáson lesz a hangsúly, a tervek szerint az ifik Romániában is eltöltenek pár napot.

(Kiemelt képünkön: a Moldavian Belt magyar résztvevői Forrás: MÖSZ)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
6 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
8 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
23 órája

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.02.02. 01:15
Ezek is érdekelhetik