Öttusa: hétfőn kezdődik a litvániai U19-es világbajnokság

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.09.22. 12:32
null
A litvániai Druskininkai városa ad otthont az U19-es öttusázók idei világbajnokságának hétfőtől.

A sportági körökben már jól ismert helyszín, a litvániai Druskininkai városa lesz a házigazdája hétfőtől az U19-es öttusázók idei világbajnokságának.

A vb nyitó napján a nemenkénti váltóké lesz a főszerep, az egyéni döntőket szombaton rendezik, majd vasárnap a vegyes váltók küzdelmeivel zárul az esemény.

A korosztály számára az idén már megrendezték az Európa-bajnokságot. Júliusban a Barcelona melletti Sant Boi de Llobregatban mind a nyolc a magyar egyéni versenyzőnk döntőbe jutott.

A finálékban aztán emlékezetes remeklést mutattak be ígéreteink.

A fiúk döntőjében Marschall Attila nagyszerű versenyzéssel nyert aranyat, míg a dobogó harmadik fokára Gyurka Hugó allhatott fel. Fábián Máté a kilencedik lett, így csapatban a két előtte végző honfitársával Eb-címet ünnepelhetett, Kiss-Szőlősi Álmos pedig 29. helyen zárt. Majd a lányok döntőjében Zemán Zóra hagyta maga mögött a teljes mezőnyt, és lett Európa-bajnok, Mészáros Emma ezüstöt érdemelt ki, míg Haraszin Linda a hatodik, Herbák Emma pedig a nyolcadik helyen végzett. A kitűnő szereplésnek köszönhetően a Zemán, Mészáros, Haraszin trió is kontinensbajnok lett. A vegyes váltók küzdelmeiben végül Marschall és Zemán szerzett még egy ezüstöt.

(Kiemelt képünkön: Zemán Zóra Forrás: UIPM)

 

 

Legfrissebb hírek

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
11 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
23 órája

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
Tegnap, 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
Tegnap, 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
Tegnap, 10:53

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
Tegnap, 8:58