Úszás: jön a nyílt vízi ifjúsági világbajnokság Algheróban

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2024.09.05. 11:10
null
Szűk két hónappal a bécsi korosztályos Európa-bajnokság után az év legfőbb megméretése következik e hét második felében az utánpótláskorú nyílt vízi úszók számára: az ifjúsági – vagy ha úgy tetszik: a junior – világbajnokság Olaszországban.

Alghero városával a középpontban a kies itáliai miliőben, Szardínia szigete mentén, a Földközi-tenger vizében vágnak neki a különböző hosszúságú távoknak az idei nyílt vízi ifi vb résztvevői, várhatóan 35 ország több mint kétszáz 14 és 19 éves fiatalja, köztük a mi tizenkét ifjoncunk.

Nem tucat szereplőkről van szó, már csak azért sem, mert válogatottunkban helyet kapott az a négy maratonista is, aki

a júliusi Eb-n egyéniben egyformán ezüstérmet szerzett: Huszti Márton és Bartalos Anna a 14-15, Kárpáti Máté és Nagy Napsugár pedig a 16-17 esztendősök között, előbbiek az öt, utóbbiak a 7 és fél kilométeres távon.

Ráadásul ez a négyes összeállva a váltóban meg sem állt az Európa-bajnoki aranyéremig.

Ám nemcsak bennük bízhatunk a csütörtöktől vasárnapig tartó vébén, hanem a többiekben is, kivétel nélkül. Mindenekelőtt persze

a korábbi korosztályos világ- és Európa-bajnok, 18 esztendős Kovács-Seres Hunor vízbe ugrását várhatjuk kellő derűlátással,

noha neki egy évvel idősebb vetélytársakkal kell megküzdenie 10 kilométeren.

Algheróban a hagyományos 5-7,5-10 kilométeres egyéni távok, s a két váltó – a 14-16, illetve a 17-19 évesek alkotta és hat kilométeren versengő staféták – mellett

lesz a programban egy újítás is, ami miatt a korábbiakhoz képest egy nappal tovább tart majd a világbajnokság. A nóvum pedig a medencés úszás világából ismert csillagszóró-viadal,

csak éppen a tenger vizében az uszodainál hosszabb, összesen 3 kilométeres távon. A nyílt vízi sprintversenyen előbb 1500, majd 1000, végül 500 métert úsznak a résztvevők úgy, hogy közben a mezőny mindig feleződik, és aki az utolsó ötszáz méterre maradt négy legjobb közül elsőnek ér célba, az lesz a vb-győztes a debütáló számban.

A magyar csapat tagjai és egyéni távjaik:
Abonyi-Tóth Glenda (10 km), Bartalos Anna (5 km), Győrffy Lili  (7,5 km), Huszti Márton (5 km), Kammerer Kitti (5 km), Kárpáti Máté (7,5 km), Kovács Seres Hunor (10 km), Kreisz Bálint (5 km), Nagy Napsugár (7,5 km), Nett Vivien (10 km), Poteczin Dániel (10 km), Tóth Olivér (7,5 km)

(Kiemelt képen: a mieink, a vb-induló tizenkettek Forrás: musz.hu)

 

Legfrissebb hírek

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
2 órája

Úszás: megdöntötte a 4x100-as világcsúcsot az Egyesült Államok vegyes csapatok vegyesváltója

Úszás
2 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
13 órája

Sjöström sporttörténelmi aranya; világcsúcs női 50 méter háton

Úszás
14 órája

Milák Kristóf megtörte a csendet: „Száz pillangón is hasonlót akarok alkotni”

Úszás
14 órája

Országos csúccsal a hatodik helyen végzett a női 4x100 m-es gyorsváltó a vizes Eb-n

Úszás
14 órája

Sárkány Zalán országos csúccsal bronzérmes 800 m gyorson az Eb-n – videó

Úszás
15 órája

Jackl Vivien negyedik lett 400 vegyesen a vizes Eb-n

Úszás
15 órája