Kajak-kenu: sprint- és maratoni távon is villogtak a magyar fiatalok

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2024.10.05. 17:45
null
Idén is záporoztak a magyar érmek az U23-as és ifjúsági kajak-kenu világversenyeken.

Nem írunk újdonságot, amikor a magyar kajak-kenu utánpótlás eredményes szerepléséről számolunk be, a fiatalok ugyanis 2024-ben is kitettek magukért, és a sprinttáv mellett a maratoni szakág U23-as és ifjúsági világ- és Európa-bajnokságán is halmozták az érmeket.

Számszerűsítsünk: a sprinttáv esetében a júniusban Pozsonyban megrendezett

korosztályos Eb-n 28 alkalommal állt magyar egység a dobogóra,

nem sokkal később pedig kis túlzással

lemásolták a fiatalok az említett szereplést a bulgáriai Plovdivban megtartott vb-n, ismét 28 magyar érmet jegyezhettünk fel.

„Az utánpótlás esetében jönnek-mennek az évfolyamok, folyamatosan változik a mezőny. Mindig meg kell újulni, hogy lehető legeredményesebbek legyünk. Elégedettek lehetünk, szép versenyzéseket és győzelmeket láttunk. Nagyon fiatal sportolókról beszélünk, akik még nem minden esetben tudják kihozni magukból a maximumot, még tanulják a nemzetközi versenyzést – mondta Makrai Csaba, a kajakosok utánpótlás szövetségi kapitánya az Utánpótlássportnak a két esemény után.

A tavalyi, rekordszámú érmet idén nem sikerült tovább javítani, de ez nem is cél, nem is lehetséges” – tette hozzá a kenusok vezetője, Foltán László.

A maratonisták sem spóroltak az éremszerzés tekintetében: a korosztályos Európa-bajnokságon 13, a világbajnokságon pedig 9 magyar medálnak tapsolhattunk, azt pedig fontos hozzá tenni, voltak olyan utánpótláskorú sportolók, akik a felnőttek között is bizonyítottak, mint például a sprint- és maratoni távon is felnőttvilágbajnoki érmeket szerző kajakos, Kőhalmi Emese, vagy a szintén kajakos Fojt Sára és a kenus Kiss Ágnes, akik pedig az olimpián is elindulhattak, előbbi ráadásul két bronzéremnek is örülhetett.

(Kiemelt képünk forrása: MKKSZ)

Legfrissebb hírek

Jégkorong: a sportág bekerült a diákolimpiai programba

Utánpótlássport
5 órája

Tumbász Noel: medence, mandarin, politológia

Utánpótlássport
8 órája

Kézilabda: akadémiai uralom az élvonalbeli leánybajnokságokban

Utánpótlássport
9 órája

Birkózás: stabilan szállítja a sikereket a női utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.20. 19:39

Röplabda: Magyarország U16-os leány Európa-bajnokságot rendezne

Utánpótlássport
2025.12.20. 18:43

Ifjúsági vitorlás-vb: Magyarország a kilencedik a nemzetek rangsorában

Egyéb egyéni
2025.12.20. 12:06

Mészárosné Kovács Andrea: A jó edző fő ismérve az alkalmazkodóképesség

Utánpótlássport
2025.12.19. 20:16

Tollaslabda: vb-n és Eb-n is bizonyíthatott idén az utánpótlás

Utánpótlássport
2025.12.19. 09:06
Ezek is érdekelhetik