Ökölvívás: óriási mezőny várható az ifjúsági világbajnokságon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2024.10.14. 11:45
null
A nevezések alapján közel 100 országból érkeznek majd versenyzők a montenegrói Budvában megrendezendő ifjúsági ökölvívó-világbajnokságra.

Ahogyan korábban beszámoltunk róla, megkezdte a közvetlen felkészülést az ifjúsági ökölvívó-válogatott az évad célversenyére, vagyis a korosztályos világbajnokságra, amit a montenegrói Budvában kezdődik meg a jövő héten.

Az első mérkőzéseket október 23-án, szerdán rendezik meg, míg az utolsó versenynap november 3. lesz. A magyar csapat a vb-t megelőző két hétben a fővárosi Madárfészek Akadémián edzőtáborozik.

Az európai szövetség beszámolója szerint ez lesz az eddigi legnagyobb bokszesemény, amit Montenegróban rendeznek meg:

88 országból összesen 660 fiatal ökölvívó adta le a nevezését a viadalra.

(Kiemelt képünk forrása: EUBC)

Legfrissebb hírek

Kajak-kenu: tizenegy magyar érem a korosztályos vb-n pénteken

Utánpótlássport
15 órája

Kézilabda: ezüstérmet szereztek a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Röpi: a harmadik meccsén is győzött az U18-as leányválogatott az Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: a 7. helyért játszanak a magyar fiúk az U18-as vb-n

Utánpótlássport
18 órája

Öttusa: junior Európa-bajnok a magyar női csapat

Utánpótlássport
21 órája

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:46

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
2026.07.02. 21:31
Ezek is érdekelhetik