Cselgáncs: egy ezüst- és két bronzérem a pilai U23-as Eb nyitó napján

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2024.11.15. 19:12
null
Szegedi Dániel ezüst-, Szabó Áron és Mamira Luca bronzérmet szerzett a lengyelországi Pilában zajló U23-as cselgáncs Európa-bajnokság első versenynapján.

Kilenc magyar dzsúdós szereplését figyelhettük pénteken a pilai U23-as Európa-bajnokságon. A nyitó versenynapon a mieink közül

Szegedi Dániel jutott a legtovább, aki a 73 kilósok mezőnyében meg sem állt a fináléig.

jutott a legtovább, aki a 73 kilósok mezőnyében meg sem állt a fináléig.

A Szolnoki Sportcentrum-Sportiskola felnőtt Eb-hetedik versenyzője nagyon meggyőző formát mutatva sorrendben horvát, brit, holland és azeri riválist felülmúlva jutott el az aranycsatáig, amelyben végül leszorítással vereséget szenvedett a grúz Giorgi Terasvilitől, így ezüstérmesként zárt.

Azonban a 73 kilósok kategóriájában nem ő volt az egyetlen magyar dobogós, ugyanis Szabó Áron szintén eljutott az éremcsatákig. Az Ippon Judo Tatabánya fiatalja brit, német és bolgár ellenfelen túljutva szintén a döntőbe jutásért küzdhetett, viszont a későbbi győztes, grúz Terasvili rajta is kifogott, így a bronzmeccsen folytathatta, és a helyosztón sikerült is javítania, és gyors ipponnal nyert a holland Niels Thijssennel szemben, s ezzel

Szabó felállhatott a dobogó harmadik fokára.

A férfi 73 kilósokhoz hasonlóan a női 52 kilósok között szintúgy két magyar dzsúdós indult, és mindketten remekül szerepeltek. Keller Rebeka (Ippon Judo Tatabánya) portugál és lengyel versenyzőt verve bejutott az elődöntőbe, ahol nem bírt a felnőtt Eb-ötödik és junior Eb-ezüstérmes, azeri Aydan Valiyevával. Ezek után jöhetett a bronzmeccs, méghozzá Mamira Luca ellenében. 

A juniorkorú Mamira Luca bronzérmet nyert az U23-as Eb-n, a harmadik helyért honfitársát, Keller Rebekát legyőzve Forrás: EJU

A Dunaharaszti MTK reménysége – aki idén bronzérmes lett a junior Eb-n – szlovén lányt győzött le az első körben, majd a negyeddöntőben kikapott a későbbi Európa-bajnok, spanyol Ayumi Leiva Sancheztől. A vigaszágon aztán maratoni ütközetben diadalmaskodott a román Luciana Catana ellen, amely után pedig következhetett a már említett magyar „házirangadó” a bronzért.

A harmadik helyért végül Mamira került ki győztesként, míg Keller ötödik lett.

Szeleczki Szabina (48 kg; Budapesti Honvéd) szintén pontszerző helyen zárt, miután két-két győztes és vesztes meccsel a hetedik helyen végzett.

Gombás Bálint (66 kg; UTE), Kőszegi Rebeka (48 kg; MTK Budapest) és Kriza Anna (63 kg; Budapesti Honvéd) a nyolcaddöntőben, míg Vég Luca (57 kg; Ceglédi VSI) a legjobb 32 között búcsúzott.

Egy ezüsttel és két bronzzal az első napot követően

a mieink – legjobb aranyérem nélküli nemzetként – az előkelő hatodik helyen állnak az éremtáblázaton.

Szombaton Demeter Bendegúz (81 kg; MTK Budapest) és Sági Nikolett (78 kg; KSI) újabb két magyar versenyző lép tatamira.

(Kiemelt képen: Szegedi Dániel (balra) a 73 kilósok súlycsoportjában a döntőig menetelt az U23-as Eb-n Forrás: EJU)

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
8 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
18 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 22:04

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
2026.08.12. 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
2026.08.12. 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.12. 09:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01