Sakk: Palczert Mátyás és Tóth Lili az U20-as magyar bajnok

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.02.12. 18:52
null
A férfimezőnyben Palczert Mátyás, a nők között Tóth Lili nyerte az U20-as sakkozók országos bajnokságát.

A Magyar Sakk Szövetség fővárosi székházának versenyterme adott otthont az U20-as sakkozók kilencnapos, egyben kilenc fordulós országos bajnokságának. A meghívásos viadalon mindkét nemben tíz-tíz játékos igyekezett minél jobb eredményt elérni.

A férfiak tornáján

Palczert Mátyás nemcsak remek rajtot vett, hanem kiváló formája még a nyolcadik körre is megmaradt.

A Tuxera Aquaprofit Nagykanizsa SK 17 éves reménysége több hosszú játszmában tett tanúbizonyságot küzdeni tudásáról, és azzal a bravúrral büszkélkedhet, hogy zsinórban nyolc partiját megnyerte. A záró körben a vereség is belefért a számára, hiszen már két fordulóval a bajnokság vége előtt eldőlt, hogy az idén ő érdemli ki az aranyérmet. A 8 pontos Palczert mögött a második helyen a legvégén a bajnokot is legyőző, egyébként a  három döntetlenje mellett egy vereséget elszenvedő Bodrogi Bendegúz végzett 6,5 ponttal, a harmadik pedig az 5,5 pontot gyűjtő Pásti Áron lett.

Palczert Mátyás ritkán látható győzelmi sorozatot mutatott be az U20-as ob-n Forrás: MSSZ

A nők megméretésén az MTK Budapest sakkozója,

Tóth Lili bizonyult a legjobbnak.

A 16 éves sakkozó a hat győzelme mellett háromszor játszott döntetlent és egyszer kapott ki, így végül 7 pontot gyűjtve érdemelte ki az első helyet. A címvédő Sulyok Eszternek ezúttal a második hellyel kellett megelégednie, miután az utolsó fordulóban vereséget szenvedett az így élen záró Tóth Lilitől. Az ezüstérem a 6,5 pont mellé járt, a bronz pedig a mongol származású Nandin-Erdene Davaademberel nyakába került az 5,5 megszerzett pontjának köszönhetően.

Balról: Nandin-Erdene Davaademberel, Tóth Lili, Sulyok Eszter Forrás: MSSZ

A bajnoki címek mellé nemcsak a legnagyobb serleg járt, hanem

a győztesek kvalifikálták magukat a montenegrói U20-as világbajnokságra,

valamint helyet követeltek maguknak a szlovákiai Mitropa-kupán induló válogatottban.

A részletes eredmények ITT érhetők el.

(Kiemelt képünkön balról: Bodrogi Bendegúz, Palczert Mátyás, Pásti Áron Forrás: MSSZ)

 

Legfrissebb hírek

Jégkorong: mindkét fiúválogatott győzött szerdán

Utánpótlássport
1 órája

Sportlövészet: kezdődik az U16-os és U18-as Eb Burgaszban

Utánpótlássport
8 órája

Terepkerékpár: Vas Barnabás az U23-as vb-n hozta a legjobb formáját

Utánpótlássport
10 órája

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
Tegnap, 17:39

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
Tegnap, 11:45

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
Tegnap, 9:05

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
2026.02.02. 19:18

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
2026.02.02. 09:02
Ezek is érdekelhetik