Téli EYOF: kevésen múlott a magyar érem az első napon

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.02.10. 13:22
null
A short trackes Z. Molnár Natasa érte el a legjobb magyar eredményt a grúziai téli EYOF első napján: a fiatal 1500 méteren lett negyedik.

Magyar idő szerint hétfő reggel megkezdődtek az első versenyszámok a grúziai téli EYOF-on (európai ifjúsági olimpiai fesztivál).

Nem kellett sokat várni, hogy magyar indulóknak szurkolhassunk, az első számban, vagyis a fiú alpesi sízők óriás-műlesiklásának első futamában három fiatal csatolt fel: a 90 induló között Major Noel 47., Schneider Milán 58., Kóka Ádám 63. lett. Valamivel később, a második futamban Major a 40., Kóka az 53. helyet szerezte meg, míg Schneider nem tudta befejezni a számot.

A biatlonos fiúk is korán kezdtek, a 12,5 km-es egyéni számban Kunos László érte el a legjobb magyar eredményt (54. hely), míg Besze Dániel az 58., Holló Martin a 62. pozícióban zárt.

Következtek a rövid pályás gyorskorcsolyázók, akik között hárman az A-döntőbe jutottak be 1500 méteren:

Z. Molnár Natasa mindössze egy tizeddel maradt le a harmadik helyről,

negyedikként zárt, mögötte Kiss-Gebora Flóra hatodikként ért célba. Árendás Mihály ötödik lett a fiúk között. Kun Bence Benedek a B-döntőben mérethette meg magát, abban negyedikként zárt. A short trackeseknek a 2000 méteres mixváltóval zárult a hétfői program: a magyar négyes magabiztosan jutott tovább az előfutamából az elődöntőbe,

ráadásul EYOF-rekordot érő idővel,

több mint fél másodperccel sikerült megjavítani a 2023-as, eggyel korábbi eseményen szintén a magyarok által felállított időt.

Magyar szempontból a leány biatlonosok zárták a napot, a 10 kilométeres számban Gaál Dóra 61., Benyovszky Lili 62., Csikász Panni 66. lett.

A részletes eredmények ITT böngészhetők.

(Kiemelt képünkön: a magyar csapat a téli EYOF megnyitóján Forrás: Team Hungary)

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: a 13. helyen zárta az U20-as női vb-t a magyar válogatott

Utánpótlássport
5 órája

Kosárlabda: megkezdődik az U20-as női Európa-bajnokság Litvániában

Utánpótlássport
6 órája

Vízilabda: negyeddöntős vereség az U18-as fiú-világbajnokságon

Utánpótlássport
18 órája

Kézilabda: döntőbe jutott a magyar U16-os leányválogatott a nyílt Eb-n

Utánpótlássport
19 órája

Röplabda: megvan a második magyar siker az U18-as leány Eb-n

Utánpótlássport
20 órája

Cselgáncs: három magyar érem született a spanyolországi ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
23 órája

Kézilabda: győzelem a Dél-Korea elleni helyosztón az U20-as női vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:03

Kézilabda: elődöntőbe jutottak a magyarok az U16-os leány nyílt Eb-n

Utánpótlássport
2026.07.01. 20:23
Ezek is érdekelhetik