Karate: három érem a spanyolországi ifjúsági világkupán

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2025.04.07. 15:48
null
Formagyakorlatban egy ezüst, küzdelemben pedig két bronz került a magyar medálgyűjteménybe a karatésok hétvégi spanyolországi ifjúsági világkupáján, ahol világbajnoki méretű és minőségű mezőny sereglett össze.

A hivatalosan Karate1 Youth League-ként futó sorozat guadalajarai állomásán, ahol a 12 és 20 év közötti karatékák legkiválóbbjai vonultak fel négy kontinens – Európa, Ázsia, Afrika és Amerika – 72 országának képviseletében, 39 fős magyar csapat próbált szerencsét közel 2700 ifjú harcművész társaságában.  

A mieink közül Bárdos Ádám jutott a legtovább,

jutott a legtovább,

aki az U21-esek között katázott, azaz rajtolt formagyakorlatával, s öt riválisát legyőzve jutott el egészen a döntőig, amelyben a vendéglátók reprezentánsa, Ivan Martin Montenegro várt rá. Az 585 (!) versenyzőt felvonultató spanyol csapat kiválósága a fináléban 24.90 pontot kapott előadására, míg a tavaly korosztályos Európa-bajnoki bronzérmes magyar fiú 24.70-nel lett második kategóriájában a dallamos nevű Palacio Multiusosban, a korábban felnőtt kontinensbajnokságoknak is otthont adó sportcsarnokban. Bárdos az ezüstig vezető úton többek között a vk második legnépesebb gárdáját, a 401 fős olasz együttest erősítő, s végül Guadalajarában harmadikként végzett Luigi Matacchioninál is jobbnak bizonyult.

Ugyancsak nagyszerűen szerepelt, de már kumitében, vagyis küzdelemben Fleischer Dóra és Török Panka. 

és

A két lány a saját súlycsoportjában egyformán a harmadik helyet szerezte meg. Fleischer, aki az év női karatésa lett tavaly U21-es Eb-bronzának köszönhetően, a plusz 68 kilósok között svájci és spanyol vetélytárson jutott túl, amikor a későbbi aranyérmes Julija Krottal került szembe, s ha minimális különbséggel is, de 2-2 után az ukránt látták jobbnak az ítészek. A magyar lány a vigaszágon aztán már nem adott esélyt marokkói ellenfelének, Fatih Khansának, s 10-7-tel kiküzdötte magának a bronzérmet.

Török Panka a junioroknál zárta menetelését hasonlóképpen. Ő az 53 kilogrammosok súlycsoportjában először egy román ellenféllel szemben diadalmaskodott, amikor a későbbi ezüstérmes török Cakir Nisanur szoros csatában megálljt parancsolt neki. Ifjú honfitársunk a folytatásban aztán „megvigasztalta” az érte szorítókat: lengyel (7-4 az idei Eb-harmadik Zuzanna Dopieralska ellen), kazah és portugál riválisát is magabiztosan verve állhatott fel végül a dobogó alsó fokára.

A 2025-ös Youth League-széria, amely az emírségekbeli Fudzsejrában indult, Guadalajara után a horvátországi Porecben folytatódik, majd a mexikói Monterrey következik, s Olaszországban, Velencében zárul.

(Kiemelt képünkön: Bárdos Ádám ezüst-, Fleischer Dóra bronzéremmel gazdagodott Guadalajarában Forrás: karate.hu/Facebook

 

Legfrissebb hírek

Kosárlabda: vereséggel kezdett az U16-os leány Eb-n a magyar csapat

Utánpótlássport
5 órája

Agócs Bence: Partnerként kell kezelni a fiatalokat

Utánpótlássport
6 órája

Ökölvívás: három magyar győzelem az U19-es Eb első két napján

Utánpótlássport
7 órája

Vízilabda: kikaptak a magyarok a negyeddöntőben az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
9 órája

Kosárlabda: a 13. helyért folytatják az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Birkózás: Európa tetején a Zsitovoz testvérek

Utánpótlássport
17 órája

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2026.08.13. 18:20

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.13. 14:50