Kézilabda: hasznos napok után az EYOF-ra készülő serdülő fiúválogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2025.05.16. 15:11
null
Balatonbogláron zárta a közvetett EYOF-felkészülést a serdülő fiú kézilabda-válogatott, amelynek szövetségi edzője, Szabó Levente nyilatkozott az Utánpótlássportnak.

Pályafutásuk első világversenye előtt állnak a serdülő fiú kézilabda-válogatott tagjai, vagyis a 2008-as és 2009-es születésű játékosok, akik Szabó Levente szövetségi edző irányításával a júliusi EYOF-ra (európai ifjúsági olimpiai fesztivál) készülnek.

A csapat többször is edzőtáborba vonult az évad során, legutóbb pedig Balatonbogláron, a Nemzeti Kézilabda Akadémián találkoztak a keret tagjai, akik a tréningek mellett két felkészülési meccset is játszottak a francia korosztályos válogatottal.

Mindkét összecsapás ötgólos magyar vereséggel zárult, előbb 32–27-re, majd 30–25-re nyertek a vendégek.

Szabó szerint hasznos héten van túl az együttes, bár az alapemberek közül voltak, akik érettségi miatt nem tudtak csatlakozni a válogatotthoz.

Szabó Levente Forrás: NEKA/Tompos Gábor

„Ügyes, fizikálisan rendkívül erős játékosok alkotják a francia együttest, akik rendkívül motiváltan érkeztek Balatonboglárra. A magyar srácok hozzáállására sem volt panasz, de a legtöbben meccsekről estek be a táborba, fáradt volt a társaság, ez a munkára is hatással volt – mondja Szabó Levente az Utánpótlássportnak. – Ettől függetlenül

A franciák hét a hat elleni támadása meglepett minket, ezzel nem tudtunk mit kezdeni, ez fontos tapasztalat az EYOF előtt. Innentől a klubmunkán lesz a hangsúly, jönnek az utolsó bajnoki meccsek, többek az ifjúsági BL-ben is pályára lépnek Kölnben. A válogatottban legközelebb június harmincadikán találkozunk; két felkészülési meccs az osztrákok ellen biztosan lesz a programban az esemény kezdete előtt, majd jön az EYOF!”

(Kiemelt képünk forrása: NEKA)

Legfrissebb hírek

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
10 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
11 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
15 órája

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 15:43