Kézi: győzelemmel kezdett a magyar válogatott az U21-es férfi-vb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2025.06.18. 15:45
null
A magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott öt góllal verte Brazíliát a lengyelországi világbajnokság első fordulójában.

Szerda délután megkezdte a szereplését a magyar U21-es férfi kézilabda-válogatott a Lengyelországban zajló világbajnokságon. A 2004-es és 2005-ös születésű junioroknak ez az utolsó utánpótlás-világversenye, az elsődleges cél pedig a negyeddöntőbe jutás, ahogyan Sótonyi László szövetségi edző is elmondta korábban az Utánpótlássportnak.

A fiatalok Brazíliával találkoztak a csoportkör első fordulójában, és

29–24-es győzelmet ünnepelhettek;

az ellenfél szerezte a meccs első gólját, de a magyarok gyorsan fordítottak, és végig vezetve szerezték meg a két pontot. A félidőben 13–10-re vezetett az együttesünk, a második félidőben pedig már nyolc találattal is vezetett, végül ötgólos sikert könyvelhettünk el.

A magyar csapat, és egyben a találkozó legeredményesebb játékosa a NEKA-s Kovács Tamás lett 8 góllal.

A részletes statisztika ITT érhető el.

A lengyelországi U21-es férfi kézilabda-világbajnokság magyar menetrendje:

2025. június 18. (szerda) 14.00


Magyarország–Brazília 29–24

2025. június 20. (péntek) 14.00

Magyarország–Argentína

2025. június 21. (szombat) 14.00

Magyarország–Ausztria

A csoport első két helyezettje jut a középdöntőbe.

A MAGYAR VÁLOGATOTT VILÁGBAJNOKI KERETE 
Kapusok:
 Győri Nándor (NEKA), Borsos Máté (PLER), Koncz György (Szeged) 
Jobbszélsők: Urbán-Patocskai Csongor (Balatonfüred), Csanálosi Richárd (NEKA) 
Jobbátlövők: Nagy Ádám (Gyöngyös), Kathi Sándor (NEKA) 
Irányítók: Tóth Levente (NEKA), Lukács Kornél (Szeged) 
Beállók: Viski Szabolcs (NEKA), Balogh Botond (Veszprém HA), Szabó Levente (Veszprém HA) 
Balátlövők: Kovács Tamás (NEKA), Balogh Dániel (Szeged), Várszegi Csongor (PLER), Gazsó Péter (NEKA) 
Balszélsők: Szepesi Zsombor (Szeged), Juhász Ádám (FTC)
Legfrissebb hírek

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
3 órája

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
4 órája

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Szinkronúszás: szerdán kezdődik a budapesti junior-vb

Utánpótlássport
21 órája

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 9:55

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 18:32

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.10. 17:00

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
2026.08.10. 13:01