Röplabda: készen állnak az Eb-rajtra az U16-os fiúk

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2025.07.19. 19:00
null
Már csak néhány nap van hátra a jereváni U16-os fiú röplabda Európa-bajnokság kezdetéig, amelyen a Gyurkó Sándor vezette magyar csapat is képviselteti magát a kontinens legjobbjai között.

Az Eb-tizedikként végző U16-os lányok után jövő szerdától az U16-os fiú röplabdázókon a sor a korosztály örményországi Európa-bajnokságán. A hazai férfiutánpótlásban korántsem megszokott, hogy a nemzeti együtteseink ott vannak a kontinensviadalokon, így alapvetően már a kijutás kiharcolása is nagy fegyvertény Gyurkó Sándor csapatától.

Az U16-os fiú Eb-k 2017 íródó történetében először sikerült magyar válogatottnak kvalifikálnia magát a legjobbak seregszemléjére.

A mieink kéthetes dabasi edzőtáborral hangoltak a néhány nap múlva startoló, jereváni Európa-bajnokságra. Ez idő alatt két felkészülési mecccset játszottak a szlovénokkal, és mindkétszer (előbb 3:1-re, majd 3:2-re) le is győzték őket.

„A közös felkészülésünk első hetével nagyon elégedett voltam – mondta Gyurkó Sándor az Utánpótlássportnak. – 

Ezután viszont a mostani hét első napjaiban viszonylag fáradtan, tompán mozogtak a fiúk, amit edzőként nyilván nem örvendetes látni, de az is természetes, hogy a felkészülés derekán, a fokozott terhelés hatására mindig akadnak holtpontok, kisebb hullámvölgyek a játékosok formájában. Ráadásul azzal is tisztában voltunk, hogy nekünk nem abban a pillanatban, hanem majd jövő hét szerdától Jerevánban kell csúcsra járatnunk a csapatot. Hál' istennek valóban kiderült, hogy csak egy-két gyengébb napró volt szó, és az elmúlt napokban már újra a jobbik arcát mutatta a társaság. Csütörtökön a Kunhegyes NB II-es felnőttegyüttesével játszottunk újabb edzőmeccset, amelyen 2:2-re végeztünk.

Forrás: CEV

A 16 csapatos mezőnyt két nyolcas csoportba sorolták, és a magyar fiúk a bolgárok, a csehek, a franciák, az olaszok, a szerbek, az ukránok, illetve a törökök mellett kaptak helyet. A csoportokból az első két-két helyezett jut tovább az elődöntőbe.

„Pályafutásunk legnagyobb megméretésére készülünk. A játékosok, illetve a szakmai stáb tagjai is az első Európa-bajnokságukon fognak szerepelni.

Roppant erős csoportba sorsoltak minket a nagy európai röplabdanemzetek mellé, de egy dolog biztos: nem fogunk megijedni senkitől! Igyekszünk majd megmutatni, hogy mit tudunk, és a topválogatottak ellen is azon leszünk, hogy kihozzuk magunkból a maximumot. A célunk pedig, hogy minél előrébb zárjunk a legvégén. Lelkileg és fizikailag is erősnek kell lennünk, és akkor bárkit meglephetünk. Ha bátran és önbizalomal játszunk, akkor a mi játékunk semmivel sem alacsonyabb színvonalú, mint az ellenfeleké.

A MAGYAR U16-OS FIÚVÁLOGATOTT EB-KERETE:
Szőke Milán, Koncz Ágoston, Tari Bence, Molnár Lehel, Gazdik Mihály, Draskóczy Ede, Cseri Levente, Kocsis Vince, Bartha Soma, Vincze Márk, Sári Balázs, Bánhalmi Péter, Balai Bernát, Bíró Ádám

(Kiemelt kép forrása: CEV)

Legfrissebb hírek

Röplabda: kecskeméti és békéscsabai siker az U15-ös országos döntőkben

Utánpótlássport
2 órája

A jövő sztárjai: Mircse Iván, Velenszki Tamás

Utánpótlássport
7 órája

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
18 órája

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
19 órája

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
21 órája

Birkózás: Hideg Balázs ötödik lett a szamokovi U17-es Eb zárásaként

Utánpótlássport
21 órája

Futsal: ismét vereséget szenvedett az U19-es válogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 11:34

Jégkorong: Barna Olivér megugrotta az újabb lépcsőfokot Amerikában

Utánpótlássport
2026.05.16. 19:00
Ezek is érdekelhetik