Úszás: Jackl Vivien bronzérmes 400 vegyesen az ifjúsági Eb-n

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
2025.07.01. 20:30
null
Bronzérmet nyert 400 méter vegyesen Jackl Vivien az ifjúsági korú úszók Európa-bajnokságán Somorján, ahová címvédőként érkezett.

Sorozatban harmadik alkalommal lehetett volna a szám korosztályos kontinensbajnoka a Tatabányáról ez év elején a Honvédba átigazolt 16 éves Jackl Vivien, akinél azonban ezúttal ketten is jobbnak bizonyultak a szlovákiai Eb keddi nyitónapjának legelső döntőjében.

A délelőtti selejtezőből a legjobb idővel (4:42.49) jutott tovább, s bár a döntőben a harmadik pozícióból az élre törve 250 méterig vezetett is, végül be kellett érnie a harmadik hellyel, miután 4:40.40 perc alatt teljesítette a távot. Az Eb-aranyat a brit Amalie Smith szerezte meg 4:37.02-es Európa-bajnoki csúccsal, a német Noelle Benkler 4:39.01-gyel lett második.

Jackl, aki októberben lesz 17 esztendős, szerdán 1500 gyorson javíthat, amelynek fináléjába a második idővel került be.

.

Ebben a számban tavaly felnőtt Európa-bajnoki címet érdemelt ki, míg a korosztályos Eb-n bronzérmes volt.

A somorjai viadal első napján további négy számban akadt magyar érdekeltség.  Az augusztusban 17 éves nyírbátori Antal Dávid, aki a tavalyi utánpótlás-Eb-n 200 pillangón bronzot nyert, legerősebb számában a keddi selejtezőt a harmadik legjobb idővel tudta le, majd

az esti elődöntőben megnyerte futamát 1:58.26-as kiváló idővel, s másodikként jutott be a szerdai döntőbe.

Kakuk Koppány 200 gyorson a matinés erőpróbáról még biztosította helyét a legjobb 16 között, a nyolcas döntőből azonban már kiszorult, teljesítménye (1:50.49 perc) a 13. pozícióhoz volt elegendő. Kokas Fanninak is a végállomást jelentette 50 háton az elődöntő, ahol is 14.-ként végzett (29.13 mp). Ugyanebben a számban a fiúknál viszont Papp Sebestyén sikerrel vette a selejtező, majd az elődöntő jelentette akadályt is: előbb 25.65-tel hatodikként lépett tovább, majd 25.70-nel még éppen elcsípte a szerdai finálé nyolcadik helyét.

Nem sikerült ugyanakkor beverekednie magát a nyolcas döntőbe egyik 4x100-as gyorsváltónknak sem: a fiúk négyese a 11., a lányoké pedig a 12. lett, így nem jutott tovább a selejtezőből.

(Kiemelt képünkön: a 400 vegyes címvédőjeként érkezett Jackl Viviennek ezúttal bronzérem jutott Forrás: European Aquatics)

Legfrissebb hírek

Sportlövészet: újabb két magyar Eb-ezüst Eszéken

Utánpótlássport
11 órája

Kosárlabda: a Budapesti Honvéd nyerte a fiú kadétbajnokságot

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: a KSI a fiú ifi, az UVSE a leány serdülőbajnok

Utánpótlássport
14 órája

Birkózás: Hideg Balázs ötödik lett a szamokovi U17-es Eb zárásaként

Utánpótlássport
14 órája

Futsal: ismét vereséget szenvedett az U19-es válogatott

Utánpótlássport
22 órája

Jégkorong: Barna Olivér megugrotta az újabb lépcsőfokot Amerikában

Utánpótlássport
2026.05.16. 19:00

Kézilabda: Bernhardt Panna az NB I legeredményesebb utánpótláskorúja

Utánpótlássport
2026.05.16. 09:03

Füri Csilla: Kicsi profi öttusázókat szeretnék továbbadni

Utánpótlássport
2026.05.15. 19:41
Ezek is érdekelhetik