Cselgáncs: egy ötödik és három hetedik hely a szófiai ifjúsági vb-n

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.30. 20:41
null
Érem nélkül, négy pontszerző helyezéssel végeztek a magyar ifjúsági korú dzsúdósok a szófiai korosztályos világbajnokságon.

Már az előjelek sem voltak túl biztatóak a bulgáriai ifjúsági cselgáncs-világbajnokság előtt, ugyanis a lehetséges indulók közül hárman (Vas Mira, Kiss Viktória és Bozsó Zita) is kidőltek a csapatból sérülés miatt – ráadásul mindannyiuktól várhattuk volna a jó szereplést is, és akár a pontszerző, sőt ideális esetben az érmes helyekre is odaérhettek volna. Így végül csak nyolc fővel, hat fiú és két leány versenyzővel vágott neki a Biró Norbert és Bejczi Zsuzsa vezette korosztályos magyar válogatott a szófia vb-nek.

Ugyanakkor a hiányzók ellenére is akadtak nagyszerű képességű, sokra hivatott versenyzők a mieink között, és ez mindjárt az első napon kiderült: az EYOF-ötödik és Eb-hetedik Szabó Milán (50 kg; Budapesti Honvéd), illetve az Eb-ötödik Radics Maja (40 kg; Mogyi-Bajai JC) is közel járt az éremszerzéshez, ám végül mindketten lecsúsztak a dobogóról –

Szabónak be kellett érnie az ötödik hellyel, míg az elsőéves Radics hetedik lett.

A második napon az Eb-bronzérmes Kunyik Botond (60 kg; Tatabányai SC) is kiválóan indított, és az első három meccsét remek dzsúdózással nyerte meg, utána viszont a negyeddöntőben megállították, s ezzel ő is hetedikként fejezte be a vb-t. Hasonlóképpen járt az idén nyáron az Eb-t és az EYOF-ot is megnyerő Csermák Dániel (+90 kg; DVTK), aki a nehézsúlyban harmadik kiemeltként két sikerrel kezdett, ezt követően azonban a negyeddöntőben és a vigaszágon is kikapott, ennélfogva a miskolci fiatal úgyszintén a hetedik helyen végzett.

Kunyik Botond (fehérben) ahogyan tavaly, idén is a hetedik lett az ifjúsági vb-n Forrás: IJF

Az egyéni küzdelmek végeztével így a magyar küldöttség egy ötödik és három hetedik hellyel, a nemzetek rangsorában a 25. helyen zárt. 

A szófiai vb-n egyébként rendkívül népes mezőny szerepelt, 71 ország ötszázötvenegy 551 dzsúdósa lépett tatamira, s némileg váratlanul Üzbegisztán szerezte meg az éremtáblázat első helyét, öt arany- és két bronzéremmel, megelőzve a nemzetközi szövetség (IJF) színeiben szereplő oroszokat (4, 0, 3) és Brazíliát (2, 1, 2), míg Japánnak (1, 3, 1) ezúttal a csak negyedik hely jutott.

A vasárnapi vegyes csapatversenyben nem indulnak a mieink.

Ezzel pedig eldőlt, hogy sajnos idén sem sikerült megtörni az elmúlt évek rossz szériáját az ifi-vb-ken,

ugyanis 2022 óta a szófiai immár a harmadik olyan világbajnokság volt az U18-as korosztályban, amely magyar dobogós helyezés nélkül ért véget.

Bár a vb-n elmaradt az éremszerzés, korábban a nyári kontinensviadalokon jól szerepeltek a magyar ifik:

a szkopjei Eb-n egy-egy arany és bronz, míg a szintén az észak-macedón fővárosban megrendezett EYOF-on egy arany, illetve három bronz volt a termés.

Az ifjúságiak után jövő héten máris a juniorokon lesz a sor, ugyanis a szeptember első hét végéjén a korosztály pozsonyi Európa-bajnokságával folytatódik az utánpótlás-világversenyek sora.

A MAGYAR DZSÚDÓSOK EREDMÉNYEI AZ IFJÚSÁGI VB-N:
Fiúk:
50 kg:
Szabó Milán (Budapesti Honvéd), 5. hely
60 kg:
Kunyik Botond (Tatabányai SC), 7. hely
Fedora Ferenc (DSI Debrecen), helyezetlenül zárt
66 kg:
Gál Kristóf (Ledényi JI), helyezetlenül zárt
+90 kg:
Csermák Dániel (DVTK), 7. hely
Szekeres Ábel (Atomerőmű SE), helyezetlenül zárt

Lányok:
40 kg:
Radics Maja (Mogyi-Bajai JC), 7. hely
57 kg:
Bartyik Iza (Vasas), helyezetlenül zárt

(Kiemelt képen: Szabó Milán és Biró Norbert szövetségi edző Forrás: IJF)

 

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
8 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
9 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
19 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik