Röplabda: Fekete Fanni hamar felnőtt a feladathoz a válogatottban

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.22. 09:02
null
A Vasas 19 éves centere, Fekete Fanni idén nyáron először szerepelt a felnőtt röplabda-válogatottban, és rögtön alapemberré is vált az Arany Európa-ligában meglepetésre ezüstérmet szerző, illetve a jövő évi Eb-re kijutó együttesben.

Roppant sikeres hónapokat tudhat maga mögött a felnőtt női röplabda-válogatott, amely előbb júniusban az Arany Európa-ligában remekelt, és túlteljesítve az elvárásokat, egészen a döntőig jutott a sorozatban, majd augusztusban az Európa-bajnoki selejtezőket is sikerrel abszolválta, és kiharcolta a részvételt a jövő évi kontinenstornára.

A nyári menetelés során a csapat legfiatalabbjaként a 19 éves Fekete Fanninak is jelentős szerep jutott,

is jelentős szerep jutott,

és Alessandro Chiappini szövetségi kapitány a mérkőzések zömén kezdőként szerepeltette a Vasas fiatalját, akinek ugyan ez volt még csak az első nyara a nagyválogatottban, összességében jó teljesítménnyel hálálta meg a bizalmat.

  – kezdte Fekete az Utánpótlássportnak. – Nyilván, rengeteget dolgoztunk a csapattal, szinte az egész nyarat végig edzettük. Be kell valljam, eleinte még számomra is kicsit meglepőnek bizonyult, hogy a szövetségi kapitány ilyen nagy szerepben, kezdőként számít rám.

Mindig próbáltam a legjobbat kihozni magamból, és minél inkább segíteni a csapatot.”

Fekete Fanni Forrás: CEV

A magyar válogatott a nyári tíz mérkőzéséből hetet is megnyert, és az Arany Európa-ligában 2018 óta először jutott be a sorozat négyes döntőjébe, majd szerzett ott ezüstérmet.

Az odáig vezető úton a görögöket és románokat is megvertük ötszettes, ki-ki meccsen, ami mindenképpen hatalmas fegyvertény. Majd a Final Fourban ismét összekerültünk a románokkal, és újabb szoros meccsen, ismét meg tudtuk őket verni. Ezek az eredmények is okvetlenül azt mutatják, hogy nagyszerű csapatunk volt, remekül tudtunk együtt dolgozni" – emelte ki a 2006-os születésű center.

Sorozatban hatodszor jutott ki az Eb-re a felnőtt női válogatott Fotó: Madarász Milán/MRSZ

„Kiváló kohézió alakult ki csapaton belül, a lányokkal mindannyian jó kapcsolatot ápolunk egymással, és ez mindenképpen fontos alapot szolgáltatott a sikereinkben – folytatta Fanni. – Ráadásul egyénileg is remek játékosokból állt a csapat, és mint láthattuk is, ha hatékonyan együtt tudunk működni, akkor ilyen szép eredményekre lehetünk képesek.

és összeszokott társaságot alkottak. Ugyanakkor nyilván, az valamelyest meg is könnyítette a beilleszkedésem, hogy a Vasasból néhány játékost már előzetesen ismertem, de persze alapvetően a többiek is segítőkésznek bizonyultak, hamar elfogadtak, és gyorsan megtaláltam a helyemet. Fizikailag rengeteget fejlődtem a nyári időszak alatt, és a sok játéklehetőségnek köszönhetően fontos tapasztalatokra tehettem szert, ennek köszönhetően pedig most jóval rutinosabban, valamint önbizalommal felvértezve, motiváltan és boldogan térhettem vissza a klubomba, és mostantól azon leszek, hogy a Vasasban is bizonyítsak, egyre több játéklehetőséget harcoljak ki magamnak."

(Kiemelt képen: Fekete Fanni Fotó: Török Attila/Nemzeti Sport)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
7 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
19 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03

Birkózás: formálódik az ígéretes generáció az utánpótlásban

Utánpótlássport
2025.09.11. 09:02
Ezek is érdekelhetik