Úszás: nem pihen a bátori sárkány, Antal Dávid

Jancsó Kornél utanpotlassport.huJancsó Kornél utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.08.14. 09:00
null
Július első hetében a szlovákiai Somorján ifi Eb, majd a kaposvári korosztályos ob kínált kiemelt feladatot a nyírbátori úszónak, Antal Dávidnak, akire augusztus derekán vár a harmadik idei nagy próba: az ifjúsági világbajnokság a romániai Otopeniben.

a pillangóúszás hazai ígérete, a 17. születésnapjához közeledő Antal Dávid elképesztően zsúfolt versenyprogramot teljesít ezen a nyáron: a múlt hónap elején a korosztályos Európa-bajnokságra volt hivatalos, ahol

a tavalyi bronzérmét aranyra cserélte az úszásnem 200-as királykategóriájában.

Majd még júliusban a hazai ifi bajnokságon – a medencéből szinte ki sem szállva – úszta „agyon” magát, és szerezte meg nemcsak kedvenc száma első helyét, hanem további három viadalon is magyar bajnok lett, hogy aztán szusszanásnyi szünetet követően augusztusban a korosztályos vb jelentette vizsgán is helytálljon. Ami nem lesz egyszerű... Már csak azért sem, mert az új egyéni csúccsal elért Eb-győzelem után nem sokkal, még az ob előtt beteg lett.

„Picit még fáj a torkom, de lázam már nincs, kezd az erőm is visszajönni – adott érdeklődésünkre friss helyzetjelentést a nyírbátori Báthory István Katolikus Általános Iskola, Gimnázium és Szakgimnázium diákja Egerből, ahová néhány válogatott társával közösen kéthetes edzőtáborba vonult. – Az ifi Eb-n még jól ment minden, a kaposvári bajnokság előtt azonban öt napon át 38-39 fokos lázzal bajlódtam. A rajtot megelőző vasárnap is rosszul voltam, hétfőn kétszáz háton nagyon szenvedtem. Kedden kicsit jobb volt az úszás, de az erőt még nem éreztem, csak a hét végére kezdtem nagyjából magamhoz térni...”

Ehhez képest az a négy arany és egy bronz igazán szép teljesítmény…

„Igen, az ob így is végül is nagyon jól sikerült – vette át a szót Dávid mestere, Kaliba Viktor, a Bátori Sárkány Úszóegyesület vezetőedzője. – Ahogy teltek a napok, egyre jobban ment neki, de az időeredmények nyilván nem olyanok, mintha teljesen egészségesen úszott volna. Igaz, nem is volt cél, hogy megszakadjon,

A vébé előtt két-három hetünk maradt, hogy amennyire lehetséges, felkészüljünk. Három ilyen fontos versenyünk gyors egymásutánban még nemigen volt korábban, így nem tudom, mennyire tudjuk jól megoldani az újabb feladatot is.”

Antal Dávid és Kaliba Viktor Forrás: Bátori Sárkány Úszóegyesület

Kaliba Viktor elmondta, hogy ezúttal csak egyetlen számban, 200 pillangón indul a tanítványa.

„Romániában csak előfutam lesz és döntő, vagyis egy nap alatt kétszer kell meghalni. Már délelőtt 1:58 -as, vagy 1:57 vége közeli időre lesz szükség a döntőhöz. Szóval szakmailag is rendkívül nehéznek ígérkező, nagy kihívás a mostani ifi világbajnokság...” – mondta a mester.

„Hogy mennyi kellhet az éremhez? – tette fel a kérdést magának Antal Dávid, aki augusztus 24-én, 17. születésnapja után három nappal startol kedvenc számában.

De én már annak is nagyon örülnék, ha a legjobb nyolcba bekerülnék. Most inkább ez a reális cél.”

(Kiemelt képünkön: Antal Dávid Fotó: EA/Derencsényi István)

Legfrissebb hírek

Triatlon: két ötödik hely a kitzbüheli ifjúsági Eb-n

Utánpótlássport
8 órája

Kosárlabda: Tózer-Nemes Boglárka a Csatában lépne szintet az NB I-ben

Utánpótlássport
9 órája

Vívás: a legjobbak között maradnának a junior párbajtőröző fiúk

Utánpótlássport
10 órája

Úszás: Antal Dávid az ifjúsági világelitig pillangózott

Utánpótlássport
19 órája

Lakatos Tamás: Az olimpiai érem már csak plusz hozadék

Utánpótlássport
2025.09.12. 18:41

Jégkorong: Szabó Bonita szeme előtt már az A-csoportos U18-as vb lebeg

Utánpótlássport
2025.09.11. 20:33

„Nagyon nagy kár volt azért a harmadik gólért” – Kós Hubert a válogatottat és Szoboszlait is dicsérte

Úszás
2025.09.11. 15:52

Triatlon: hét magyarral indul az ifjúsági Európa-bajnokság

Utánpótlássport
2025.09.11. 15:03
Ezek is érdekelhetik