Gerevich-díj: Halla Péter nem csak a bajnokokkal foglalkozik szívesen

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
2025.11.22. 09:05
null
Szerdán a Groupama Arénában adták át a legendás kardvívó mesteredzőről, Gerevich Györgyről elnevezett nevelőedzői díjakat. A Honvédelmi Minisztérium sportért felelős államtitkársága, a Sportegyesületek Országos Szövetsége és a Magyar Edzők Társasága által létrehozott elismerést 12 sportszakember vehette át. A kitüntetettek közül ezúttal Halla Péter vívótrénert mutatjuk be.

Halla Péter Hódmezővásárhelyen pedagógus családban született, és tőrvívónak készült. Érettségi után Budapesten, a Testnevelési Főiskola nappali vívómesterképző szakán tanult, közben és azt követően húsz évig az MTK tőrutánpótlásának edzőjeként dolgozott Szőcs Bertalan mellett, akitől rengeteget tanult. Négy évig Kuvaitban tevékenykedett, a tőrválogatottal kijutott az atlantai olimpiára is. 

Hazatérése után a Vasasban is tőredzőként dolgozott. Ám miután 2004-ben Nagy Tímea megnyerte második egyéni olimpiai bajnoki címét, rengeteg gyerek akart párbajtőrözni. A jelentkezőket Halla nem szerette volna másik klubba küldeni, így a Vasasban fokozatosan áttért a párbajtőr oktatására. 2005-től a Bocskai István Általános Iskolában – hazánkban elsőként –

beindította az iskolai vívást, amely mára szövetségi támogatással országos hálózattá nőtte ki magát.

Ennek az iskolának a tanulója volt Halla legkiemelkedőbb tanítványa, a párizsi olimpián a párbajtőrcsapattal olimpiai bajnok Nagy Dávid. A ötkarikás győztes négyes egy másik tagjával, Koch Mátéval nevelőedzőként foglalkozott. A Vasas után az MTK-ban is dolgozott, jelenleg az UTE mesteredzője, és válogatott öttusázókkal, köztük az olimpiai bajnok Gulyás Michelle-lel is együtt dolgozik.

Halla Péter átveszi a Gerevich-díjat Forrás: HM Sportért Felelős Államtitkárság

„Fel kell ismerni a versenyzőben, hogy mi a jó – mondja Halla Péter. –

Minden gyerekben van valami pozitív dolog, azt kell megtalálni és a sportpályafutása során kihasználni.

Ez nem egyszerű edzői feladat. Eredménycentrikus edző vagyok, arra törekszem, hogy a tanítványaim felkészültek legyenek és minél jobb helyezéseket érjenek el a megméretéseiken. De szívesen foglalkozom olyan gyerekekkel is, akikből tudom, hogy nem lesz jó versenyző, mert őket is szeretem.”

(Kiemelt képünkön: Halla Péter)

 

Legfrissebb hírek

Kosár: hibátlan felkészülés után jöhet az Eb-rajt az U16-os lányoknak

Utánpótlássport
2 órája

Vízilabda: győzelem a törökök ellen az U20-as férfi Eb-n

Utánpótlássport
5 órája

Vajda Oszkár: Minden nap elmondtam, hogy világbajnok akarok lenni

Utánpótlássport
11 órája

Vízilabda: vereség az olaszoktól az U20-as Eb-n

Utánpótlássport
22 órája

Kézilabda: hasznos tapasztalatok az U18-as fiú Eb-ről

Utánpótlássport
Tegnap, 18:05

Torna: a lányok versenyével indul a zágrábi ifjúsági Eb

Utánpótlássport
Tegnap, 10:19

Kosár: legyőzték a dánokat az U16-os fiúk a B-divíziós Eb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Vízilabda: az U20-asok kikaptak a horvátoktól az Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.11. 22:01