Labdarúgás: szerdán kezdődik az U19-es Eb-selejtező Gyirmóton

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2025.11.11. 08:57
null
Az U19-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező első körében hazai rendezésű mini torna vár a magyarokra.

Gyirmóton és Tatabányán rendezik az U19-es labdarúgó Európa-bajnoki selejtező első körének B-csoportját. A mini tornán a magyar válogatott mellett Franciaország, Bulgária és Feröer-szigetek vesz részt.

A mieink szerdán 17 órakor a bolgárok ellen kezdenek, szombaton 18 órakor a feröeriekkel csapnak össze, majd kedden 17:30-kor az esélyes franciákkal játszanak.

Kemenes Szabolcs együttesének mindhárom találkozóját Gyirmóton rendezik. Ahhoz, hogy a második körre maradjon esélye a válogatottnak kijutni az Eb-re az első kettőben kell végeznie. 

Hosszú idő telt el a korosztály legutóbbi Eb-szereplése óta: 2014-ben a hazai rendezésű U19-es tornán vehetett részt Magyarország, a máig utolsó kvalifikációhoz pedig egészen 2008-ig kell visszanyúlni. Az Európa-bajnokságra nyolc csapat jut ki, így nagy bravúrra lesz szüksége a Kemenes vezette alakulatnak ahhoz, hogy tizenkét év után ismét magyar csapatot láthassunk a legjobbak között.

Az U19-es válogatott mérkőzései az Eb-selejtezőn

November 12., szerda, 17:00:
Magyarország–Bulgária
November 15., szombat, 18:00: Magyarország–Feröer-szigetek
November 18., kedd, 17:30: Magyarország–Franciarország
Az U19-es válogatott kerete

Kapusok:

Bozó Mirkó (Puskás Akadémia FC)
Kocsis Botond (ETO FC)
Tompa Ákos (Real Sociedad)

Védők:

Bolgár Botond (Kecskeméti TE)
Lakatos Noel (Ingolstadt)
Mona Árpád (Karcag)
Pál Barna (Puskás Akadémia)
Somogyi Ádám (Budapest Honvéd FC)
Szakos Bence (DVTK)
Tercza Gergő (DVSC)

Középpályások:

Décsy Ádám (ETO FC)
Hős Zsombor (Vasas FC)
Madarász Ádám (FTC)
Németh Hunor (MTK)

Támadók:

Barkóczi Barnabás (Vasas FC)
Bodnar Simón (Independiente)
Egri Imre (DVSC)
Kovács Bendegúz (AZ)
Kugyela Zalán (Torino)
Mondovics Kevin (Puskás Akadémia FC)
Szép Márton (Leverkusen)

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ) 

Legfrissebb hírek

Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

Utánpótlássport
17 perce

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
2 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04
Ezek is érdekelhetik