Atlétika: a távolugró Horváth Botond kitűnően kezdte az évet

B. Z. utanpotlassport.huB. Z. utanpotlassport.hu
Vágólapra másolva!
2026.02.03. 11:45
null
A VEDAC 17 éves távolugrója, Horváth Botond az idei első versenyén az U18-as világranglista élére került.

Nagyszerű formában kezdte az évet a VEDAC 17 éves távolugrója, Horváth Botond, aki január közepén, az idei első fedett pályás megméretésén 744 centivel nyerte meg fő versenyszámában az FTC által rendezett Albert-kupát. Szigeti Csongor tanítványa ezzel az eredménnyel

az U18-as világranglista élére ugrott, és jelen állás szerint az előkelő második helyet foglalja el.

Az évkezdés azért is mondható biztatónak, mert viszonyításképpen ez az eredmény a tavaly év végi korosztályos világranglistán is top 20-asnak számított volna.

Botond nem mellesleg rögtön kvalifikálta magát az idei U18-as Európa-bajnokságra, melynek az olaszországi Rieti lesz a házigazdája, egyúttal 19 centit javított az eddigi egyéni csúcsán, amelyet tavaly a szkopjei európai ifjúsági olimpiai fesztiválon (EYOF) állított fel. Az EYOF-on elért, korábbi egyéni legjobbnak számító 725 centi mindössze 3 centivel maradt el akkor a dobogós helyezéstől, a veszprémi ígéret negyedik lett Észak-Macedónia fővárosában (hármasugrásban kilencedikként végzett).

Horváth Botond a szkopjei EYOF-on Forrás: MOB-Média

A reménység a múlt hét végén a fővárosi BOK-csarnokban rendezett versenyen 728 centivel zárt az élen, amely pályafutása második legjobb eredményének számít.

„Most sokkal tudatosabban készültünk, mint eddig bármikor. Hangsúlyt fektettünk a táplálkozásra, a prevencióra. Folyamatosan monitoroztuk Botond testösszetételét, ugyanakkor kiemelten figyeltünk a megfelelő regenerációra. Sikerült különféle innovatív eszközöket is bevonnunk, például sokat segített a fotocella, a talajkontakt monitorozása és az ugrásmagasság mérő” – idézi a VEDAC klubhonlapja Szigeti Csongort, aki azt is kiemelte, hogy a Magyar Atlétikai Szövetség ugrószakágát vezető Kiss Tamás mentori munkája is elengedhetetlen része tanítványa fejlődésének.

Botond a remek eredményei birtokában reálisan pályázhat az idén az U18-as országos rekord megdöntésére is.

Az érvényben lévő 758 centis csúcsot 2024-ben Hajdu Áron ugrotta, amikor Besztercebányán ezüstérmet szerzett a korosztály Európa-bajnokságán. Hogy valami jó irányba indult el a hazai férfi távolugrásban, azt jelzi: Hajdu előtt Uzsoki János 752 centivel 35 esztendeig, 1989 óta tartotta az U18-as honi rekordot. További motivációt jelenthet Botond számára, hogy amennyiben sikerül a magyar U18-as csúcsot megjavítania, a Eugene-ben esedékes U20-as világbajnokságra is teljesíti a kvalifikációs szintet.

(Kiemelt képünkön: Szigeti Csongor és Horváth Botond Forrás: VEDAC)

 

 

Legfrissebb hírek

Kézilabda: top 10-es utánpótláskorúak az NB I/B-ben

Utánpótlássport
4 órája

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Vízilabda: pécsi bravúr az UVSE otthonában a fiú ifjúsági bajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Short track: Amschl Kira bronzérmet szerzett a junior-vb-n

Utánpótlássport
Tegnap, 1:15

Kosárlabda: harmadik lett az U16-os fiúválogatott a Szent István-kupán

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:50

Vívás: mindkét párbajtőrcsapat aranyérmes a kairói junior-világkupán!

Utánpótlássport
2026.02.01. 19:20

Tekvondó: Olimpiai Reménységek Versenyét rendeznek Békéscsabán

Utánpótlássport
2026.02.01. 17:04

Úszás: klasszisok mentorszerepben

Utánpótlássport
2026.02.01. 09:04
Ezek is érdekelhetik