Labdarúgás: a bennmaradás a cél az U17-es leány Eb-selejtezőn

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
2026.02.28. 09:00
null
Portugáliában játssza az Európa-bajnoki selejtező második körét az U17-es leány futballválogatott, amelytől az A-ligában maradás lehet a reális elvárás.

Az U17-es leány labdarúgó-válogatott március 1. és 7. között Portugáliában szerepel az Európa-bajnoki selejtező második körében. A minitornán a házigazdák mellett a világelitbe tartozó spanyolokkal, valamint Koszovóval csap össze. 

Makrai László együttese március 1-jén, hazai idő szerint 17 órakor Portugáliával játssza az első mérkőzését, majd március 4-én 14 órakor Spanyolország ellen folytatja, míg 7-én szintén 14 órakor Koszovóval találkozik. Az első meccsnek az oeirasi Cidade do Futebol ad otthont, míg a másik két összecsapást a queluzi Real Sport Clubban rendezik.  

„Egyelőre minden rendben zajlott a felkészülés során: pozitív a hangulat, mindenki egészséges, nincs sérült, nincs beteg. Az edzéseken a lányok meg tudták valósítani azt, amit elterveztünk. Az, hogy a tavalyi Eb-selejtezők miatt ismerjük az ellenfelet, a pályát, sőt a szállodát is, sokat segít abban, hogy levegye a lányokról az Eb-selejtezővel járó terhet. A játékosokon még nem látszik a nyomás, de a meccsdrukk majd jelentkezni fog, ahogy közeledünk a találkozókhoz. A körülmények nagyon jók, minden adott arra, hogy jól fel tudjunk készülni – nyilatkozta az mlsz.hu-nak Makrai László szövetségi edző.

„A célunk, hogy legalább ugyanolyan szoros meccseket játszunk Portugáliával és Spanyolországgal, mint az őszi Eb-selejtezőkön, sőt egy kis szerencsével akár bravúrban is bizakodhatunk Portugália ellen, de a reális célunk, hogy bennmaradjunk az A-ligában. A portugál és a spanyol csapat a legjobbak közé tartozik, ennek ellenére szeretnénk minél jobban megnehezíteni a dolgukat. Az előző kerethez képest csupán három változás történt, nyolcvan-kilencven százalékban maradt az a keret, amelyikkel tavaly is megvívtuk az Eb-selejtezőket, így a többség tudja, hogy mire lehet számítani – mondta Makrai.

Az U17-es leányválogatott Eb-selejtezős programja:
Március 1., 17.00: Magyarország–Portugália (Cidade do Futebol, Oeiras)
Március 4., 14.00: Magyarország–Spanyolország (Real Sport Club, Queluz)
Március 7., 17.00: Magyarország–Koszovó (Real Sport Club, Queluz

A keret:

Kapusok  
Galambvári Olívia (DVTK)
Hollósi Eszter (PMFC)
Árokszállási Sophie (MTK)

Védők  
Veres Stefánia (Linz)
Vadász Lara (St. Pölten)
Gyurátz Eszter (Szekszárd)
Árvay Sára (FTC)
Szántó Hédi (FTC)
Tóth Adél (FTC)
Licskai Léna (Illés)

Középpályások  
Farkas Panna (MTK)
Érsek Eszter (PAFC)
Csanádi Kata Róza (Illés)
Sági Fruzsina (Illés)
Soós Réka (Újpest) 
Kovács Petra (Linz)

Támadók  
Filep Zsuzsa (Szekszárd)
Perjési Lilla (Újpest) 
Tóth Ramóna (FTC)
Pethe Olivia (Valencia CF)
Bíró Blanka (FTC)

(Kiemelt képünk forrása: MLSZ)

 

 

Legfrissebb hírek

Birkózás: jött a nagy dobás Tugyi Zéténytől a bakui U17-es vb-n

Utánpótlássport
15 órája

Vízilabda: ötméteresekkel győzték le a görögöket az U20-asok az Eb-n

Utánpótlássport
16 órája

Ökölvívás: tizenegy magyar indul az U19-es Európa-bajnokságon

Utánpótlássport
20 órája

Atlétika: Bátori Lilianna magasugrásban ezüstérmes az U20-as vb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 23:11

Sportlövészet: aranyérem gyorstüzelő pisztolyban az U23-as Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 20:44

Triál: dupla magyar dobogó a junior Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 19:19

Kosár: a 15. helyen zárt az U18-as leányválogatott a stockholmi Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 18:27

Úszás: Jackl Vivien négy számban is indul a felnőtt Eb-n

Utánpótlássport
2026.08.09. 15:43