A hónap utánpótlásedzője: március jelöltjei

Munkatársunktól  utanpotlassport.huMunkatársunktól utanpotlassport.hu
2026.04.07. 09:00
null
A Magyar Edzők Társasága és az Utanpotlassport.hu szerkesztősége alkotta kuratórium megnevezte A hónap utánpótlásedzője díj márciusi kiírásának három jelöltjét. Az elismerésre Ligeti Richárd birkózó-, Nagy László sportlövő- és Szigeti Csongor atlétaedző aspirál; a győztes kilétére az alapítók voksolását követően derül fény.

A hónap utánpótlásedzője díj odaítélésekor figyelembe veszik az adott időszak világversenyein, nemzetközi eseményein, legjelentősebb hazai viadalain, bajnokságain elért eredményeket, de a díjra történő jelölésnél ugyancsak döntő szempont volt a kiválasztott szakmai múltja, megfelelő edzői végzettsége, példaértékű nevelőmunkája. A díjazottakról a kuratórium hamarosan dönt; a győztes 250 ezer forintos pénzdíjazásban részesül.

A díj ötödik évadának (amely 2025 szeptemberétől 2026 augusztusáig tart) hetedik kiírásában birkózó-, sportlövő- és atlétaedző került a jelöltek közé.

Íme, március hónap kiválasztottjai!

LIGETI RICHÁRD, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémia női szakágának 32 éves vezetőedzője, az U23-as és a felnőttválogatott szövetségi edzője, a Haladás VSE szakosztályvezetője mielőtt az edzői hivatást választotta, maga is eredményes versenyző, kétszeres felnőtt magyar bajnok volt, nagyválogatottságig vitte, majd a 2019-es Eb-szereplés után felhagyott az aktív birkózással. Nevelőegyesülete, a Haladás VSE utánpótlásedzőjeként kezdte a tréneri pályát, és először a legkisebbeknél próbálta ki magát, majd az idősebb a korosztályok fiataljaival dolgozott. Viszonylag hamar igazán nagy sikerben volt része: szombathelyi tanítványa, Gellén Milán 2021-ben bronzérmet szerzett a kadét Európa-bajnokságon a szabadfogásúak nehézsúlyú mezőnyében. A következő évben felkérték az U17-es leányválogatott szövetségi edzőjének, és a kontinensviadalon László Nikolettet Eb-aranyhoz Terék Gerdát pedig ezüsthöz segítette. Az idei kadét-világbajnokságon Terék ismét a döntőig jutott, és újabb ezüstérmet nyert. Ligeti a válogatott mellett a csepeli központi nevelőműhelyben, a Kozma István Magyar Birkózó Akadémián is munkát vállalt a női szakág edzőjeként. Időközben a válogatottnál felkerült az U20-asokhoz, majd az U23-asokhoz, és az elmúlt években számos kiemelkedő sikernek volt tevékeny részese. Ez idő alatt többek között az ő irányítása mellett szerzett a juniorkorosztályban világ- és Európa-bajnok címet Elekes Enikő, valamint lett U23-as és U20-as Európa-bajnok, illetve U20-as vb-harmadik Terék Gerda, kétszeres U20-as Eb-győztes és vb-bronzérmes Nyikos Veronika is. Legismertebb tanítványai közé tartozik a már említett Elekes, Terék és Nyikos mellett az egyaránt U20-as vb-bronz- és Eb-ezüstérmes Szenttamási Róza, illetve az U15-ös Európa-bajnok, U17-es Eb-ezüstérmes Balázs Éda. Jelenleg az U23-as és a felnőtt női válogatott edzője. Mindeközben tavaly visszatért Szombathelyre, ahol márciusban a Haladás szakosztályvezetőjének is kinevezték a válogatottbeli és a KIMBA-s feladatai mellett. Jelenleg mintegy 35-40 lánnyal foglalkozik edzőként.

Március első felében a vajdasági Nagybecskereken rendezték meg az U23-as Európa-bajnokságot, amelyen a mieink négy érmet nyertek, és

ezekből hármat a Ligeti Richárd által felkészített lányok szállítottak (egy arany, két bronz).

A magyar küldöttségből Terék Gerda szerepelt a legjobban, aki elsőéves U23-asként fantasztikus menetelést mutatott be, és nem talált legyőzőre az 55 kilósok súlycsoportjában. A végső győzelemig vezető úton sorrendben török, spanyol, fehérorosz és azeri versenyzőt vert, ráadásul igencsak fölényesen: a négy meccsén összesítésben 37–1-es pontaránnyal múlta felül a riválisait. Szenttamási Róza (57 kg; Csepel TC-KIMBA) és Pók Karolina (68 kg; Vasas) egyaránt a harmadik helyen végzett.

Ligeti Richárd (jobbról a második) vezetésével három érmet nyertek az U23-as birkózólányok a nagybecskereki Eb-n

Ligeti Richárd:

„Sosem szabad elfelejteni, ha élversenyzőkkel foglalkozunk, hogy nem robotokról, hanem érző emberek a versenyzőink. Ezt igyekszem folyamatosan éreztetni is a tanítványaimmal, és egyfajta erős, bizalmi kapcsolatot kialakítani velük. Sokszor tapasztalom, hogy ennek köszönhetően a szőnyegen nemcsak saját magukért küzdenek, hanem értem is, és azért, hogy nekem is bizonyítani tudjanak. Nekem a birkózás körül forog az életem, a megszállottság és szenvedély ugyanúgy bennem van most is, mint egykor versenyzőként. Amikor van egy kis szabadidőm, folyton meccseket nézek és elemzek, monitorozom az ellenfeleket. Maximalista embernek gondolom magam, és az az éhség, ami az aktív években bennem volt, manapság is jellemez, sőt úgy érzem, hogy

Hegedüs Csaba, Bacsa Ferenc és Lőrincz Tamás személyében olyan szaktekintélyek vesznek körül a mindennapokban a KIMBA-n, hogy nehezen tudnék hibázni, folyamatosan szívom magamba a tudást, és minden egyes nap jobb edzővé válok mellettük. Rengeteget kell dolgozni, de azt vallom, hogy a sok munka előbb-utóbb ténylegesen megtérül. A nagy célunk, hogy az első olimpiai érmes női versenyzőt sikerüljön kinevelnünk. Az jelenti most a legnagyobb motivációt, hogy ilyen szempontból történelmet írhassunk. Magasra tettük a lécet, de nem lehetetlen a küldetés.”

A kétszeres korosztályos Európa-bajnok Terék Gerda ezt mondta edzőjéről:

„Amikor 2022-ben Ricsi odakerült az U17-es válogatotthoz, a miénk volt az első korosztály, amellyel foglalkozni kezdett. Az első pillanattól kiválóan megértettük egymást, gördülékenyen ment a munka. Mivel fiatal edző, hamar megtaláltuk az összhangot, tényleg értett a nyelvünkön, érezte, hogyan kell bennünket kezelni. Korábban nem igazán jött ki a lépés az utánpótlás-világversenyeken, nem tudtam érmet nyerni az Eb-ken és vb-ken, és amikor átvett minket, jóformán ő volt az egyetlen, aki hitt bennem, abban, hogy valóban nagy eredményekre lehetek képes. Mindvégig látta bennem a potenciált, azt, hogy milyen akarás fűt. Nagyon sokat segített az elmúlt években, és a belém táplált bizalmának is köszönhetően tudtam áttörni a gátat. Rengeteget foglalkozik velünk a szőnyegen kívül is, nemcsak az edzésmunkára fordít nagy figyelmet, hanem a magánéletünkben is igyekszik a támaszunk lenni.”

NAGY LÁSZLÓ, a szegedi Tisza Volán SC 56 esztendős sportlövőedzője 1985-ben, 15 évesen kezdett lőni a Budapesti Honvédban, és hamar kiderült, hogy remek érzéke van a sportághoz. Sikerei közül kiemelkedik az 1989-ben a légpisztolyos csapattal Szarajevóban megszerzett junior-világbajnoki aranyérem. Nem sokkal később eltávolodott a lövészettől, mérnökként dogozott, ám 2014-ben visszatért a lőállásba, és noha már jóval negyven felett járt, még négy évig volt válogatott kerettag. Pisztolyos edzőként két évig dolgozott a Héraklész-válogatottal is, hivatalosan 2023-tól a Tisza Volán SC trénere. A napjainkban is versenyző szakember az edzői munkát civil foglalkozása mellett végzi. Legkiemelkedőbb és jelenleg az egyetlen tanítványa a 20 éves fia, Nagy Ákos Károly, aki az elmúlt években kimagasló nemzetközi sikereket ért el a pisztolyos szakágban. A fiatal tavaly az Eszéken rendezett junior-kontinensviadal légpisztolyos solo versenyében az első egyéni Eb-érmét nyerte, harmadik lett. Majd Chateauroux-ban a 25 méteres standard pisztolyos számban nyújtott junior Eb-ezüstöt érő teljesítményt, a kínai Ningpóban lebonyolított felnőttvilágkupa vegyes csapatversenyében pedig bronzérmet szerzett Major Veronikával. Nagy László nevelőedzőként foglalkozott az utánpótláskorában szintén remek eredményeket elérő, felnőttválogatott Rédecsi Mátéval is.

Márciusban Nagy László tanítványa, egyben fia, a 20 éves Nagy Ákos Károly a Jerevánban rendezett 10 méteres felnőtt sportlövő Európa-bajnokság légpisztolyos vegyes csapatversenyében Major Veronikával 479.1 körös

új Európa-csúcsot állított fel, és aranyérmes lett.

A kettős a döntőben a török Sevval Ilayda, Yusuf Dikec duót múlta felül.

Nagy László és tanítvány fia, az ígéretes pisztolyos versenyző, Nagy Ákos Károly Forrás: Tisza Volán SC

Nagy László:

Azokat a szakembereket, akik a legnagyobb tapasztalattal büszkélkednek, és úgy tanítják meg a fiatalokat lőni, hogy belőlük később akár olimpiai bajnok válhasson. Nagyon fontos, hogy olyan alapot rakjunk le, amelyre biztosan lehet építeni.

Edző-édesapjáról így vélekedik a Tisza Volán SC Európa-bajnok sportlövője, Nagy Ákos Károly

„Nagyon jó és tapasztalt edzőnek tartom. Egészen fiatal kora óta benne van a sportlövészetben, hatalmas rutint szerzett. Számomra nagy segítség, hogy kijárta az utat előttem, és a pályafutásából már csak a hasznos, lényeges információkat adja át nekem. Persze, olykor akadnak közöttünk konfliktusok, de azokat leginkább az apa-fia viszony szüli, és minden vita azt szolgálja, hogy a munkánk eredményesebb legyen. Mindketten azt szeretnénk, hogy a fejlődésem folyamatosan maradjon, és a felnőtt nemzetközi élvonalhoz tartozzak.”

SZIGETI CSONGOR, a VEDAC 29 éves atlétaedzője, a Veszprémi Kézilabda Akadémia erőnléti edzője Erdélyben született, a családjával tizenöt éve költözött Magyarországra. Versenyzőként az atlétikán belül főleg rövidtávfutásban jeleskedett, 100 méter síkon több korosztályos bajnoki dobogós helyezést ért el. Az edzői pálya már egészen fiatalon vonzotta, és 21 éves kora óta foglalkozik a korosztályos atlétákkal a VEDAC-ban.  2020 óta a Veszprémi Kézilabda Akadémián dolgozik főállású erőnléti edzőként. A tréner által felkészített atléták számos kiváló helyezést értek el az országos bajnokságokon. Legkiemelkedőbb tanítványa a 17 éves Horváth Botond, aki februárban távolugrásban a korosztály fedett pályás országos bajnokságán 768 centiméteres U18-as országos csúcsot állított fel. A rekordot 2024 óta Hajdu Áron 758 centivel tartotta, azt megelőzően 1989-től Uzsoki János 752 cm-es produkciója volt érvényben.

Márciusban Szigeti Csongor tanítványa, Horváth Botond a Nyíregyházán rendezett

felnőtt fedett pályás atlétikai országos bajnokság legfiatalabb aranyérmese lett.

Az ígéret az egy héttel korábban az U18-asok között felállított országos rekordját három centire megközelítette, és 765 centiméterrel nyerte meg a távolugrást. Botond március végén az U18-as világranglista előkelő harmadik helyén állt.

Szigeti Csongor felnőtt magyar bajnok távolugró-versenyzőjével, Horváth Botonddal Forrás: VEDAC

Szigeti Csongor:

„Abban hiszek, hogy a befektetett idő, energia és hit megtérül, még ha nem is azonnal. Ezért is tartom különösen fontosnak a folyamatos önképzést, a fejlődésre törekvést. Igyekszem én is minél jobban megismerkedni az edzői szakma minden összetevőjével, és persze tisztelettel és nyitottsággal fordulok a tapasztaltabb kollégák felé.

Edzőjéről így nyilatkozik a VEDAC korosztályos csúcstartó távolugrója, Horváth Botond:

„Szigeti Csongor nagyszerű edző, aki nemcsak az edzéseken, hanem a pályán kívül is remek kapcsolatot ápol a tanítványaival. Nincs közöttünk nagy korkülönbség, talán ezért is tudunk ilyen összhangban dolgozni. Az edzései mindig jó hangulatban telnek, ezért szívesen vesz részt rajtuk mindenki. Olyan szakember, aki folyamatosan képezi magát és igyekszik a legmodernebb módszerekkel is segíteni a sportolóit.”

(Kiemelt képünkön balról: Ligeti Richárd, Nagy László és Szigeti Csongor)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 28. fordulójában

Utánpótlássport
1 órája

Vívás: a női tőrcsapat 6., a férfi 10. a junior-vb-n

Utánpótlássport
2 órája

Kézilabda: tisztul a kép a korosztályos leánybajnokságokban

Utánpótlássport
22 órája

A jövő sztárjai: Iváncsik Máté, Iváncsik Gergő

Utánpótlássport
Tegnap, 8:57

Vívás: a legjobb 32 volt a végállomás a kadét törőzőknek a vb-n

Utánpótlássport
2026.04.05. 21:18

Kosárlabda: továbbra is megállíthatatlan a MAFC serdülő fiúcsapata

Utánpótlássport
2026.04.05. 18:15

Vívás: nem csillogtak junior tőrözőink a vb-n

Utánpótlássport
2026.04.05. 09:03

Vívás: csapatban végül összejött a vb-érem a korosztályos kardozóknak

Utánpótlássport
2026.04.04. 14:16
Ezek is érdekelhetik