Kézilabda: párizsi tornán járt a junior női válogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.04.13. 09:06
null
Véget ért az utánpótlás leány kézilabda-válogatottak közvetlen felkészülése a nyári világversenyek előtt.

Mindhárom korosztályos leány kézilabda-válogatottunkra világverseny vár ezen a nyáron. A juniorok (vagyis a 2006-os és 2007-es születésűek) Bohus Beáta szövetségi edző irányításával világbajnokságon szerepelnek Kínában június 24. és július 5. között. A csapat tagjai ezzel az eseménnyel búcsúznak majd az utánpótláskortól, a játékosok jó eredménnyel zárnák ezt az időszakot; a viadalra a múlt héten ért véget a közvetett felkészülés, a gyáli napok után az együttes Párizs felé vette az irányt, hogy Négy Nemzet-tornán szerepeljen.

A juniorok a svédek és a szerbek ellen is nyerni tudtak, egyedül a második mérkőzésükön, a házigazdáktól kaptak ki; a franciák végül a tornát is megnyerték,

a magyarok zártak a második helyen.

A szintén vb-re készülő ifjúságiak (2008-2009) Lakiteleken fogadták két meccsre a norvégokat, és mindkétszer magabiztos győzelmet arattak.

„Amiben a legtöbbet fejlődtünk ebben az időszakban, az a védekezés: az agresszivitás és a folyamatos mozgás jól működött minden meccsünkön. Ami most a legfontosabb, hogy a lányok ne legyenek túlterhelve a vébé előtt, hiszen folytatódnak a bajnokságok, köztük az NB I/B is, amiben szerencsére sokan szerepelnek a kerettagok közül. Aztán jön a korosztályos bajnokság négyes döntője, illetve az ifjúsági BL Final Four is, ami szerencsére érinti a játékosok nagy részét. Július hatodikán kezdődik majd meg a három hetes közvetlen felkészülésünk a világbajnokságra, ez az első vébéje lesz ezeknek a lányoknak” – nyilatkozta az Utánpótlássportnak a második összecsapás után Kun Attila szövetségi edző.

Az ifjúsági leányválogatott Lakiteleken Forrás: Utánpótlássport

A serdülők Horvátország felé vették az irányt, ahol előbb kikaptak, majd legyőzték a hazai nemzeti csapatot. Pigniczki Krisztina együttese június végétől szerepel a svédországi nyílt Eb-n, amire néhány nappal ezelőtt sorsolták ki a csoportbeosztást.

A korosztályos leány kézilabda-válogatottak mérkőzései

Juniorválogatott:
Helyszín: Gyál, majd Párizs 

Április 10., 18:00 – Magyarország–Svédország 27–22
Április 11., 17:00 – Magyarország–Franciaország 20–27
Április 12., 13:00 – Magyarország–Szerbia 35–26

Ifjúsági válogatott:
Helyszín: Lakitelek

Április 9., 16:00 – Magyarország–Norvégia 31–24
Április 10., 11:00 – Magyarország–Norvégia 37–22

Serdülőválogatott:
Helyszín: Sukoró, majd Perlak (Horvátország)

Április 10., 17:30 – Magyarország–Horvátország 24–28
Április 11., 10:30 – Magyarország–Horvátország 24–23

(Kiemelt képünkön: a junior leányválogatott a márciusi összetartásán Forrás: Utánpótlássport) 

 

 

Legfrissebb hírek

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2 órája

Röplabda: a Kecskeméti Sportiskola nyerte az U17-es fiúbajnokságot

Utánpótlássport
8 órája

Vívás: esélyesek sikere és bravúrok a korosztályos válogatókon

Utánpótlássport
12 órája

Vízilabda: az UVSE megvédte címét az ifjúsági leánybajnokságban

Utánpótlássport
Tegnap, 20:54

Kézilabda: a Veszprém az U20-as, az FTC az U18-as fiúbajnok

Utánpótlássport
Tegnap, 20:27

Röplabda: a BRSE nyerte az U17-es leánybajnokságot

Utánpótlássport
Tegnap, 19:25

Atlétika: harmadik lett az U20-as válogatott a hat ország viadalán

Utánpótlássport
Tegnap, 11:17

Labdarúgás: fővárosi uralom minden korosztályban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:00
Ezek is érdekelhetik