Ökölvívás: sűrű időszak előtt az U19-es válogatott

N. D. utanpotlassport.huN. D. utanpotlassport.hu
2026.04.25. 11:51
null
Törökszentmiklóson edzőtáborozott az U19-es ökölvívó-válogatott – immár a korosztályos világbajnokság pontos helyének és idejének tudatában.

Néhány nappal ezelőtt írtuk meg a honlapunkon, hogy a World Boxing világszövetség bejelentette az idei U19-es ökölvívó-világbajnokság helyszínét és időpontját. A vb-t Montenegróban, pontosabban Budvában rendezik meg, október 14. és 28. között. Ez lesz az új, NOB által is elismert világszövetség második világbajnoksága ebben a korosztályban, az elsőt 2024 novemberében tartották meg az Egyesült Államokban.

A korosztálynak ebben az évben már több kiemelt megméretése is volt, hazai viszonylatban az Énekes-emlékverseny fontos állomás volt, nemzetközileg pedig többen szerepeltek a romániai Dracula Openen, négyen pedig a nyári ifjúsági olimpia bangkoki kvalifikációs versenyén léptek ringbe.

Ács József, az U19-es válogatott szövetségi edzője az elmúlt napokban Törökszentmiklóson tartott edzőtábort a csapatnak; a szakember arról beszélt az Utánpótlássportnak, hogy

sűrű időszak vár a fiatalokra.

Forrás: Törökszentmiklós Imperium Ökölvívó SE

„Törökszentmiklóson dolgoztunk az utóbbi napokban, kiváló körülmények között. Vadonatúj terem várt minket, amiben több mint húsz fővel edzettünk; remélem, a jövőben többször is visszatérhetünk majd ide – fogalmazott az Utánpótlássportnak Ács József. – Az állapotfelmérésen és az állóképesség-fejlesztésen volt a hangsúly, örömmel mondhatom, jól dolgoztak a fiatalok. Márciusban négyen Bangkokban szerepeltek az ifjúsági olimpiai kvalifikációs versenyen, és nemrég tudtuk meg, hogy

Előbb viszont még a többiekkel együtt a májusi Bornemissza-emlékversenyen bizonyíthat majd, de a következő hónapokban egyebek mellett vár ránk a Golden Gloves-verseny és a Brandenburg-kupa is, egész nyáron elfoglaltak leszünk.”

A szakember a világbajnokságra is kitért.

„A vébé időpontja nem lepett meg, két éve is abban az időszakban rendezte meg a világszövetség. Addig minden hónapban táborozunk a versenyek mellett. Nem akarok még jósolgatni, de a jelenlegi állapot szerint a lányoknál legalább egy éremre számítok, a fiúk esetében pedig – lehet, merész kijelentés, de – kettő-három is összejöhet, több súlycsoportban is nagy a rivalizálás a válogatottba kerülésért.”

(Kiemelt képünk forrása: Törökszentmiklós Imperium Ökölvívó SE)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
13 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
17 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
Tegnap, 9:11

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53