Birkózás: Szilágyi ezüst-, Juhász bronzérmes az U17-es Eb-n

UP-info  utanpotlassport.huUP-info utanpotlassport.hu
2026.05.12. 19:33
null
Két magyar kötöttfogású fiatal is dobogóra állt kedden a bulgáriai U17-es birkózó Eb-n.

A bulgáriai Szamokovban zajló U17-es birkózó Európa-bajnokság második kötöttfogású versenynapján is érdekelt versenyzők közül

a 80 kilós Szilágyi Dominik ezüstérmet szerzett, a 65 kilós Juhász Imre bronzérmes lett.

A hazai sportági szövetség honlapjának beszámolója szerint Szilágyi Dominik az örmény Hovejannal nem bírt a döntőben, ellenfele egy levitel és három pörgetés után technikai tussal győzött, így a magyar ígéret nyakába ezüstérem került. Juhász Imre a bronzmeccsén finn Yousefinek esélyt sem adott, és már az első menetben technikai tussal győzött. Mindkét magyar reménység az első érmének örülhetett világversenyen. A 48 kilós Tombor Benedek és az 55 kilós Kovács Keve is bronzért birkózótt – utóbbi vigaszágról küzdötte magát az éremmeccsig. Végül előbbi török, utóbbi örmény ellenféltől kapott ki és végzett az ötödik helyen.

A kedd délelőtti programban Kurdi Dániel (51 kg), Budai Milán (60 kg), Czuczor Ervin (71 kg) és Antaly Sándor (92 kg) is egy-egy vereséget szenvedett. Négyük közül Czuczor legyőzője jutott csak fináléba, így ő szerdán a vigaszágon javíthat.

Vigaszági mérkőzések:
55 kg: Kovács Keve – Romano Bako (horvát) 9–0
55 kg: Kovács Keve – Baris Soylu (török) 2–1
110 kg: Osma Turunen (finn) – Szécsényi Kornél tud 4–0-nál 
Bronzmérkőzések:
48 kg: Samil Sahan (török) – Tombor Benedek 7–1
55 kg: Gegam Jegjazarjan (örmény) – Kovács Keve '3–3 (később szerzett ponttal)
65 kg: Juhász Imre – Ramin Yousefi (finn) 9–0
Döntők:
80 kg: Vahe Hovejan (örmény) – Szilágyi Dominik 8–0

(Kiemelt képünkön: az ezüstérmes Szilágyi Dominik Forrás: birkozoszov.hu)

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
7 órája

Tenisz: Mokán István Damján ezüstérmes a parmái U16-os Eb-n

Utánpótlássport
12 órája

Kézilabda: különleges vb-re készül az U16-os leányválogatott

Utánpótlássport
19 órája

Kovács István: Kivételes tehetséget edzeni nagy felelősséggel is jár

Utánpótlássport
2026.09.25. 20:47

Utánpótlástrénereket díjaztak a Magyar Edzők Napján

Utánpótlássport
2026.09.25. 18:27

Tenisz: Mokán István Damján döntőbe jutott az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
2026.09.25. 15:46

Röplabda: a férfiak és a nők is veszítettek

Utánpótlássport
2026.09.25. 14:23

Kerékpársportok: hetvenkettedik hely, kiesés

Utánpótlássport
2026.09.25. 10:53