Nagy Attila: Sosem eredményekben, hanem játékosnevelésben gondolkodom
Gyerekkorában Szegeden versenyszerűen vízilabdázott Nagy Attila, aki aztán követve a szülői hagyományokat mégis a röplabdázás felé vette az irányt, és 20 évesen edzőnek állt a sportágban (édesanyja röplabdázó, míg édesapja edző volt). És milyen jól tette, hiszen az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb és legismertebb hazai női utánpótlásedzőjéről beszélhetünk a személyében. Megannyi korosztályos bajnoki címet nyert a csapataival, jó néhány válogatottjátékost kinevelt, és
a sportági fellegvárnak számító Békéscsabai Röplabda Sportegyesületnek több mint negyed évszázada megkerülhetetlen alakja, a klub felvirágzásának egyik legfőbb letéteményese.
„Tizennégy éves koromig pólóztam, viszont a röplabdasport is mindig része volt az életemnek, hiszen a tornatermekben nőttem fel, és a családi örökség rám is hatott – elevenítette fel a kezdeteket az 54 esztendős tréner az Utánpótlássportnak. – Az edzősködéssel tizenkilenc-húsz éves koromban kezdtem el kacérkodni, amikor is a szüleim segítőjeként kipróbálhattam magam a gyerekek mellett, és rögtön nagyon megtetszett a dolog. Aztán egy-két év elteltével a debreceni sportiskolához kerültem, és valójában ott indult el igazán az edzői pályám. Négy év múltán, 1996-ban a legendás szegedi edző és testnevelő tanár, Ducsai Géza invitálására visszatértem a Tisza partjára, és a Szegedi DRE-nél igazi villámkarriert tudtam befutni. Alapvetően az utánpótlás felkarolására hívtak a klubhoz, de gyorsan az extraligás felnőttcsapat vezetőedzői posztján találtam magamat, és egy-két szezonig szinte mindent én csináltam az egyesületnél, ugyanis a „nagyok” mellett még az U21-es, az U19-es és az U15-ös csapatot is vittem. Akkor még nem volt ekkora anyagi támogatottsága a sportnak, így akkor sok edzőkollégámmal együtt én is egyszerre több ember feladatát végeztem, csakhogy életben tartsuk a sportági életet. Összességében szép éveket töltöttem Szegeden, hiszen nyertünk országos ifjúsági kupát, illetve jó néhány érmet a korosztályos bajnokságokban. A gazdasági körülmények miatt aztán úgy hozta az élet, hogy a Szegedi DRE megszűnt, így új kihívás után néztem, és ekkor, 2000 őszén kerültem Békéscsabára, az akkor újonnan megalakuló BRSE-hez.
Békéscsabán sem volt egyszerű a helyzet, hiszen egy megszűnt helyi klub amolyan utódjaként jött létre a BRSE, amelyet Kormos Mihály barátommal és edzőkollégámmal huszonhat évvel ezelőtt elkezdtük felépíteni szinte a semmiből. Ahogy mondani szokták, a többi pedig már történelem…
Nagy Attila és Kormos Mihály közös irányításával a BRSE a története során először 2005-ben szerepelt leányutánpótlás országos döntőben, amelyben mindjárt ezüstérmet is szerzett a gyermekkorosztályban. Ebben a csapatban játszott akkor mások mellett a két későbbi klubikon, sokszoros felnőttválogatott Molcsányi Rita és Pallag Ágnes is. Ami pedig igazán egyedülálló, hogy
2005 óta a Békéscsaba csapatai minden évben, valamennyi korosztály országos döntőjébe bejutottak,
tehát egyetlen egyszer sem hiányoztak a legjobb hatból az utánpótlás-bajnokságokban.
Ráadásul ezeknek a hatos döntőknek a nyolcvan százalékban érmet is nyertünk, amelyet sok, nálunk gazdagabb és jobb lehetőségekkel bíró klub sem tudott elérni.
Az igazat megvallva, mindig is volt bennünk egyfajta dac, extra bizonyítási vágy, hogy itt, a Viharsarokban, kisvárosi klubként valami maradandót alkossunk, és megmutassuk, hogy van létjogosultsága az egyesületünknek. Mindig igyekeztünk úttörőek lenni a hazai röplabdázáson belül, keresni a megújulás lehetőségét, edzőként folyamatosan képezni magunkat, és ezáltal többet és többet adni a játékosoknak.
Alapvetően mi a BRSE-ben sosem csapateredményekben gondolkodunk az utánpótlásban, hanem a tehetséges játékosok felkutatásában, illetve az ő hosszú távú egyéni fejlesztésükben. Persze, ha ez utóbbi megfelelően működik, akkor annak már természetes következménye lehet, hogy a csapataink is sikeresek lesznek,
de a pillanatnyi eredményesség soha nem homályosítja el az értékítéletünket, és annak az oltárán soha nem áldozzuk fel a nevelőmunka szükséges lépéseit egyetlen korosztályban sem.”
A 2000-es évek második felében Nagy a BRSE felnőttegyüttesét az NB II-ből indulva feljuttatta az Extraligába, ahol négy évadon irányította még az első csapatot, mígnem 2011-ben leköszönt, és visszatért az utánpótlás-neveléshez. Az elmúlt 15 esztendőben már kizárólag a fiatalokkal foglalkozik, és
szakmai irányításával a Békéscsaba utánpótlása stabilan a legszűkebb elitbe tartozik idehaza, évről évre egy-két (néha akár három) bajnoki címet is begyűjtve a különböző korcsoportokban.
Időközben korosztályos válogatott szövetségi edzőként is dolgozott négy éven át, 2010 és 2014 között. A sokat látott szakember ma sem szakadt el az edzősködéstől, a BRSE U15-ös és U12-es csapatát irányítja, előbbivel bajnoki címet szerzett, míg utóbbival bronzérmes lett ebben az évadban. Mindemellett a klubnál az országos játékosmegfigyelésért és -toborzásért (scouting) is ő felel.
„Az elmúlt másfél évtizedben szinte minden évben kicsit más feladatot kaptam, és éppen azzal a korosztállyal dolgozom, ahol a legnagyobb szükség van rám, és a legtöbbet tudom segíteni abban a pillanatban. Voltam az U21-esek és az U19-esek vezetőedzője is, de ugyanúgy az U17-es, az U15-ös, az U13-as és az U12-es csapatnál is megfordultam. Hál’istennek elmondhatom azt magamról, hogy nemcsak egy korosztályhoz értek, hanem a teljes spektrumra van megfelelő rálátásom, a legkisebbektől kezdve a legnagyobbakig bezárólag.
Minden korcsoporttal megtalálom a hangot, és a sokéves tapasztalatomnak már tisztában vagyok vele, hogy adott korosztályban mire van leginkább szüksége a lányoknak a fejlődéshez.”
Nagy Attilát a hazai szövetség (MRSZ) három alkalommal (2011, 2019, 2021) is megválasztotta az év utánpótlásedzőjének. Adódik a kérdés: vajon mégis mi motiválja manapság a három és fél évtizede a pályán lévő trénert?
„Azt gondolom, még nem értük el a célunkat. Akkor leszek igazán elégedett, ha – nyilván ez most álomszerűnek tűnik –
a magyar röplabdázás szintje fel tudna zárkózni a lengyel, az olasz vagy a görög nívójához.
Szerintem ezt nem is elsősorban az eredményekben, olimpiai és világbajnoki részvételben kell mérni, hanem a sportági kultúra állapotában. Először is azt kellene elérnünk, hogy az extraligás meccsekre stabilan két-három ezer ember kilátogasson hétvégente, illetve legyen sokkal több olyan motivált, elhivatott fiatal, aki a tanulmányai mellett még magas szinten röplabdázik is.
Békéscsabán az elmúlt évtizedekben nagyon sok szép eredményt elértünk közösen, de úgy érzem, még mindig csak az út elején járunk.
Még mindig nincs elég olyan tehetséges, jó fizikumú játékosunk, amivel elégedettek lehetünk, és szükséges hátországot tudna biztosítani a sportági akadémia rendszernek. Ez persze nemcsak békéscsabai, hanem országos probléma, amelyen közösen, a Magyar Röplabda Szövetség vezetésével kellene javítanunk, és
összességében a röplabdázást olyan szintre emelni népszerűségben, presztízsben itthon, ahol világszinten tart, és ahová ténylegesen való.
Nem dőlhetünk hátra, sok a teendőnk, ugyanis a mércét a nemzetközi szint jelenti, ott pedig még van lemaradásunk.”
(Kiemelt képet készített: Csukás Zsolt/BRSE)
