Röplabda: domináltak a kecskeméti fiúk az U17-es országos döntőben

H. B. utanpotlassport.huH. B. utanpotlassport.hu
2026.06.11. 20:32
null
Szettveszteség nélkül ünnepelhetett bajnoki címet a Kecskeméti Sportiskola csapata az U17-es fiú röplabdázók kazincbarcikai országos döntőjében. A KESI aranyérmes együttesének vezetőedzőjét, Gyurkó Sándort kérdeztük a győzelem után.

Mint arról beszámoltunk, a KESI Röplabda Akadémia csapata magabiztosan verte a Pénzügyőrt az U17-es fiúbajnokság kazincbarcikai döntőjében. A Kecskemét 3:0-ra (18, 21, 13) diadalmaskodott a címvédő fővárosiak ellen, és érdemelte ki ezzel a bajnoki címet. Gyurkó Sándor tanítványai a szezonban a 27 győztes meccsük mellett mindössze egyetlen vereséget szenvedtek, az alap- és középszakaszt is első helyen zárták, majd

az országos döntőben – első számú esélyesként – feltették a koronát egész évadbeli teljesítményükre.

„Minden egyes alkalommal, amikor bajnoki címet tudunk szerezni, az mindig óriási öröm az egész csapatnak – mondta Gyurkó Sándor vezetőedző az Utánpótlássportnak. – Nekem edzőként korábban már volt részem abban, hogy milyen serdülőbajnokságot nyerni, az országos döntő előtt nagyon bíztam benne, hogy ezt az érzést majd a játékosokaimnak is lesz alkalma megtapasztalni, és összejön az, amiért egész idényben küzdöttünk, vagyis az aranyérem.

szeptember óta mindössze egyszer kaptunk ki, annak ellenére, hogy a legjobb összeállítású csapatunk szinte csak a hatos döntőre állt össze, ugyanis sok sérülés és betegség is hátráltatott minket, illetve a legjobb játékosaink korábban gyakran feljátszottak az idősebbekhez, az U20-asokhoz vagy éppen a felnőttekhez. Mindez azt bizonyítja, hogy kiválóan alkalmazkodtunk, kellően mély volt a csapatunk, és egytől egyig mindenkire lehetett számítani a meccseken, mindenki megoldotta a feladatát, ha éppen úgy kívánta a helyzet, hogy változtatni kellett.

Az volt a feladatunk, hogy lehetőleg ne legyen extra nyomás a vállunkon, ugyanakkor elbizakodottakká se váljunk az alap- és a középszakasz magabiztos megnyerése után.

Rendkívül meggyőző teljesítménnyel nyerte a Kecskemét az U17-es fiúk országos döntőjét Forrás: VRCK

A Kecskemét csapatából került az országos döntő legértékesebb játékosa (MVP) is Kocsis Vince személyében.

A KESI csapatai parádés idényt futnak, már az U17-es és az U15-ös bajnokságot is megnyerték, majd péntektől az U13-asok országos döntője következik, amelynek hatcsapatos elitmezőnyében a Kecskemét két együttessel is képviselteti magát.

(Kiemelt kép forrása: KESI)

Legfrissebb hírek

Új uszoda épül a Népligeti Akadémián

Vízilabda
13 órája

Kosár: Tursicsék történelmi tarolása a leány utánpótlás-bajnokságokban

Utánpótlássport
14 órája

Vízilabda: új lebonyolítású vb vár az U16-os válogatottra

Utánpótlássport
Tegnap, 19:34

Kézi: odaértek az akadémiák közé a Budaörs korosztályos leánycsapatai

Utánpótlássport
Tegnap, 14:05

Kosárlabda: ők voltak a leányutánpótlás legjobbjai az évadban

Utánpótlássport
Tegnap, 9:02

Öttusa: aranyak és arányok az UTE utánpótlásában

Utánpótlássport
2026.06.09. 18:09

Sportlövészet: remek magyar szereplés a plzeni ORV-n

Utánpótlássport
2026.06.09. 09:03

Kézi: történelmet írtak a debreceni lányok az ifi BL négyes döntőjében

Utánpótlássport
2026.06.08. 19:20
Ezek is érdekelhetik