„Segítséget kérni ér” – Kovács Erika mentáltréner

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
2026.08.06. 11:15
null
A két kitűnő úszó, Sárkány Zalán és Zétény édesanyja, Kovács Erika beszélt arról, hogyan lehet elválasztani a mentáltréneri és a sportszülői szerepkört.

Nem akármilyen két héten van túl a Kőbánya SC 15 éves úszója Sárkány Zétény: három aranyérmet gyűjtött be a Sukorón rendezett korosztályos nyílt vízi Európa-bajnokságon, majd négy elsőséget ünnepelhetett a medencés serdülő ob-n Hódmezővásárhelyen. Példaképe 22 esztendős bátyja, az Amerikában élő rövid pályás világbajnok, Sárkány Zalán, aki szintén a Kőér utcai uszodában nevelkedett.

A két fiú édesanyját a Magyar Sport Coachok és Mentáltrénerek Társaságának munkacsoport-vezetőjét, Kovács Erikát kérdeztük arról, hogyan élte meg kisebbik fia legújabb sikereit, illetve hogyan tudja elkülöníteni a szakemberi és a sportszülői szerepet.

„Az egész család és a komplett baráti társaság a helyszínen drukkolt Zéténynek, ráadásul a nyílt vízi versenyeknek szerintem még jobb a hangulatuk szurkolói szempontból. A medencés bajnokságokon többnyire csak a legközelebbi hozzátartozók vannak ott, a nyílt vízi eseményeken viszont mindenki kiabál, dudál. Fontos, hogy

Ugyanúgy tudok örülni egy aranyéremnek, mint egy nyolcadik helynek, hiszen mindkettőben rengeteg munka és küzdelem van.”

Előfordul azonban, hogy a szülő jelenléte blokkolhatja a sportoló gyereket.

„Tinédzserkorban jellemző, hogy a fiatalt zavarja, ha ott van a szülő a versenyen. Nálunk is előfordult, hogy Zalán arra kért, ne menjek, és nem is mentem. Persze ezzel a kérdéssel érdemes foglalkozni, és adott esetben szakember bevonásával kell kezelni a problémát, hiszen egyértelműen a legjobb helyzet az, amikor a szülő ott lehet a versenyen, és jelenlétével nem hátráltatja, hanem még segíti is a gyereket. De a lényeg, hogy a szülőnek meg kell értenie, ha olykor a gyerek azt szeretné, ha távol maradna az anyuka, apuka. Nyilván lehet kompromisszumokat is kötni, például azzal, hogy nem találkoznak a verseny alatt, vagy a szülő csak távolabbról figyeli az eseményeket.”

Kovács Erika úgy véli, a szülői szerepet is folyamatosan tanulni kell.

„A gyermek születésekor nem adnak át kézikönyvet, amiben le van írva, hogyan kell jó szülőnek lenni. Ehhez képest azoknak, akiknek sportol a gyerekük, még sokkal nehezebb. Azt szoktam mondani, hogy

Nekem az a szerencsém, hogy mentáltrénerként értem mind a szülő, mind a kliens oldalát.”

Ha valaki felismeri, hogy gond van, és szakemberhez fordul, az első lépést már megtette a megoldás irányába.

„Rengeteg javult a helyzet az elmúlt évtizedben, sokkal több sportoló jár pszichológushoz, mentáltrénerhez. Utóbbiak nem veszik el a sportpszichológusok munkáját, hanem segítik azt. Egyébként nagyon hasznosnak tartanám, ha az iskolákban is megjelennének a mentáltrénerek, mert nemcsak a sportoló gyerekeknek kell segítség, hanem azoknak is, akiknek tanulási nehézségeik vannak, önbizalomhiánnyal, beilleszkedési problémákkal küzdenek.”

A Sárkány családban mindkét fiú remek eredményeket tudhat magáénak, de vajon mi a teendő akkor, ha csak az egyik gyerek sikeres?

„Ehhez definiálni kell a fogalmot, mert nem csupán a dobogós helyezés számít sikernek. A gyerek sportolása önmagában az. Persze értem a felvetést, és a szülőnek van is dolga az ilyen helyzettel. Nem lehet általános megoldást kínálni, hiszen minden szituáció különböző, minden gyerek és szülő más. Sok-sok beszélgetés szükséges ahhoz, hogy megértsük, kit mi zavar, megfelelően kell elosztani a figyelmünket, továbbá tudatosítani kell, hogy ne másokhoz, hanem a magunkhoz mérjük magunkat. És csak ismételni tudom: segítséget kérni ér.

(Kiemelt képünkön: Sárkány Zétény (balra) és Sárkány Zalán is kiemelkedő eredményekkel büszkélkedhet Forrás: MÚSZ)

Legfrissebb hírek

Tekvondó: túl a nyári erős felkészülési időszakon

Utánpótlássport
12 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
13 órája

Evezés: Demkó Janka sporttörténelmi tette

Utánpótlássport
13 órája

Tenisz: Mokán István Damján elődöntős az U16-os Eb-n

Utánpótlássport
15 órája

Vívás: Törökországban kezdődik a juniorok nemzetközi idénye

Utánpótlássport
2026.09.23. 20:53

Kosárlabda: ők lehetnek a férfi NB I legjobb U20-as fiataljai

Utánpótlássport
2026.09.23. 18:44

Kajak-kenu: káprázatos teljesítmény az ORV-n

Utánpótlássport
2026.09.23. 09:03

Atlétika: U15-ös és U16-os bajnokokat avattak Székesfehérváron

Utánpótlássport
2026.09.22. 12:54