Labdarúgás: kezdődnek a kiemelt utánpótlás-bajnokságok

B. M. utanpotlassport.huB. M. utanpotlassport.hu
2026.09.03. 09:00
null
A nyári felkészülést követően pénteken indulnak a korosztályos labdarúgó-bajnokságok. Az előző évad alapján a budapesti csapatok az esélyesek, hiszen a fővárosi együttesek ötből öt Kiemelt ligában diadalmaskodtak – négyben az MTK, egyben az FTC.

Szeptember 4-én, pénteken rajtolnak a labdarúgó utánpótlás-bajnokságok, az U19-es, az U17-es, az U16-os és az U15-ös Kiemelt ligában tizenkét, az U14-esek sorozatában tíz csapat szerepel. A négy idősebb korosztályban klasszikus, odavisszavágós rendszerben huszonkét mérkőzést játszik minden együttes, míg a legfiatalabbak a felnőtt NB I-hez hasonlóan háromszor találkoznak a riválisokkal, így huszonhétszer lépnek pályára.

Az utánpótlás-bajnokságokban mindig problémás az esélylatolgatás, ugyanis értelemszerű a játékosmozgás, ráadásul a tizenévesek eltérő ütemben fejlődnek, akár évad közben is jelentősen javulhat egy-egy alakulat teljesítménye. Ugyanakkor – ha az elmúlt időszakból indulunk ki – a legvalószínűbb forgatókönyv a fővárosi dominancia.

A 2025/26-os évadban a mind az öt Kiemelt ligában budapesti gárdáé lett az aranyérem.

Az U19-esek, az U17-esek, az U16-osok és az U15-ösök között is az MTK Budapest bizonyult a legjobbnak, a kék-fehérek egyetlen ezüstérmes csapata, az U14-es együttes pedig azonos pontszámmal végzett, mint a bajnok Ferencváros. 

A Sándor Károly Labdarúgó Akadémia szakmai igazgatója, Székely Zsolt júniusban így értékelt az Utanpotlassport.hu-nak:

„A vége előtt néhány fordulóval szembesültem azzal, még arra is van esélyünk, hogy mind az öt korosztályban nyerjünk. Azért is szimbolikus ez a remek szereplés, mert a klub az idén százhuszonöt, az akadémia pedig huszonöt éves. Persze nem volt elvárás a négy arany és az egy ezüst. Úgy gondolom, az elmúlt években végzett következetes és kitartó munka folyománya ez a sikersorozat. Mind az öt bajnokságban a legtöbb gólt mi lőttük és több bajnokságban a legkevesebb kapott góllal zártunk, miénk volt a legtöbb győzelem, nekünk volt a legtöbb kapura lövésünk, a legmagasabb xG-t mi értük el, valamint a legtöbb labdát mi szereztük a támadózónában Aktív és kezdeményező játékkal lettünk sikeresek, a játékosok fejlődését tartottunk szem előtt – és azt hiszem ez az igazi érték.”

Az U19-es bajnokságnak egyébként dupla tétje volt, ugyanis az első helyezett indulhat az UEFA Ifjúsági Liga 2026/27-es kiírásában. A selejtező sorsolását kedden tartották a svájci Nyonban, az MTK az első körben nem játszik, a másodikban

a montenegrói Mladost Donja Gorica és a kazah Kajrat Almati párharcának győztesével találkozik,

várhatóan október 28-án idehaza, november 4-én idegenben. Az elmúlt két évben a Puskás Akadémia szerepelhetett az ifi BL-nek is nevezett sorozatban, a Hungária körútiak a 2022/23-as évad után mutathatják meg magukat újra a nemzetközi elitnek.

A kiemelt bajnokságokban az FTC egy arany mellett egy-egy második és harmadik helyet szerzett, a Budapest Honvéd két ezüsttel és egy bronzzal, az Újpest egy ezüsttel büszkélkedhetett.

A Ferencváros az U14-es bajnokságban győzött legutóbb Forrás: fradi.hu

A vidéki klubok mindössze három harmadik helyezést tudtak felmutatni: U19-ben a Debreceni VSC, U16-ban a Győri ETO, U14-ben a Puskás Akadémia szerzett bronzérmet. 

A MTK korosztályokon átívelő fölénye azt is eredményezte, hogy

a kék-fehérek az elmúlt tíz év adatait tekintve beérték a felcsútiakat a bajnoki címek számában,

a 2015/16-os évad óta mindkét egyesület tizenhárom aranyérmet ünnepelhetett. A Budapest Honvéd tizenegyszer diadalmaskodott, a DVSC hatszor, a Ferencváros és a Kisvárda kétszer-kétszer, a Vasas, a Fehérvár, valamint az Illés Akadémia egyszer-egyszer végzett az első helyen.

Érdekesség, hogy az U19-es Kiemelt bajnokságban szerepelhet egy kiscsapat, a Budai FC, amely a regionális ligából indulva, évről évre lépkedett előre, és a 2024/25-ös évadban – akkor még U16-osként – feljutott az akadémiák közé, az elitbe. A Czakó és a Mérnök utcában készülő együttes az előző kiírásban bennmaradt az U17-esek legjobbjai között, így a most rajtoló idényben U19-eseként is a legmagasabb szinten versenyezhet. Ugyancsak meglepő lehet, hogy a Gödöllői SK az U17-es Kiemelt ligában szerepel, igaz, már U15-ösként is az utánpótlás-élvonalban játszhattak a Pest megyeiek, azóta pedig megőrizték az első osztályos tagságukat.

(Kiemelt képünkön: Az MTK Budapest utánpótlása az előző évadban négy aranyérmet ünnepelhetett Forrás: MTK Budapest)

Legfrissebb hírek

Nyílt vízi úszás: kezdődik a junior-vb Argentínában

Utánpótlássport
20 órája

Cselgáncs: csütörtökön kezdődik a podgoricai junior Európa-bajnokság

Utánpótlássport
Tegnap, 9:01

Öttusa: az Eb után a vb-t is megnyerte Kósa Nóra az U15-ösök között

Utánpótlássport
2026.09.01. 14:52

Labdarúgás: több mint 1300 fiatalperc az NB I 6. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.01. 09:01

Labdarúgás: a bosnyákokkal találkozik az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:58

Kosár: Gáspár Vince Isztambulban bizonyíthatott az NBA elittáborában

Utánpótlássport
2026.08.31. 18:06

Labdarúgás: harmadik lett a Telki-kupán az U17-es válogatott

Utánpótlássport
2026.08.30. 20:13

Jégkorong: beindult a nagyüzem a korosztályos válogatottaknál

Utánpótlássport
2026.08.30. 14:20