Vívó-vb: mindhárom magyar férfi kardozó feljutott a főtáblára

KOVÁCS ERIKA, PIRCS ANIKÓKOVÁCS ERIKA, PIRCS ANIKÓ
2019.07.15. 14:43
null
Decsi Tamás is hibátlan mérleggel zárta a hétfői csoportmérkőzéseket (Fotó: Török Attila)
Mindhárom magyar kardozó száz százalékot nyújtott a páston a világbajnokság első napján: Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szatmári András egyaránt megnyerte mind a hat csoportmérkőzését, így egyből feljutott a 64-es táblára.

Így tervezték – ennél sokkal fontosabb, hogy megvalósították.

GALÉRIA A HÉTFŐI ESEMÉNYEKBŐL ITT!

Gémesi Csanád, Decsi Tamás és Szatmári András egyaránt úgy vágott neki a férfi kardozók selejtezőinek, hogy mielőbb befejezik a napot, vagyis a terv az volt, hogy minden csoportmeccset megnyernek, hiszen így jó esélye van annak, hogy már csomagolhatnak is, s nem kell további, immár tizenötös asszókat vívniuk a 64-es táblára kerülésért.

Bár mindhármuknak akadt nehezebb asszója, céljuk sikerült: mindhárom fiú hibátlan mérleggel zárta a csoportmérkőzéseket.

A 64-es tábla küzdelmeire csütörtökön kerül sor a budapesti BOK-csarnokban, akkor természetesen már a kiemeltek, köztük Szilágyi Áron is pástra lépnek.

VÉLEMÉNYEK
Gémesi Csanád: „A kuvaiti fiú ellen nagyon megszenvedtem a győzelemért, de ez azért volt így, mert 4:2-es vezetésemnél én adtam tust, a bíró viszont másként döntött, így szorossá vált az asszó. Az utolsó két meccs már kőkemény figyelmet és koncentrációt igényelt. Ezt terveztem, így akartam, örülök, hogy sikerült.”
Decsi Tamás:Egyértelműen az volt a célom, hogy hibátlan mérleggel zárjak. Akadt ugyan egy keményebb asszóm, de szerencsére ott sem volt gond igazán, leginkább azért, mert készültem az ellenfelemből. Ez az első hazai világbajnokságom, mert bár 2005 óta tagja voltam minden vb-csapatnak egy kivételével, ez éppen a budapesti volt.”

Szatmári András: „Nem mondanám, hogy jól vívtam ma, viszont küzdöttem becsülettel. Volt bennem izgalom rendesen, és azt is tudtam, nem hibázhatok. Illetve nem akarok hibázni, mert akkor további asszókat kellene vívnom a 64-es tábla kerülésért. Már nem bánom, hogy selejtezőt kellett vívnom, így legalább túl vagyok a bemutatkozáson.”

A Nemzeti Sportot az eseményről tudósítja: Kovács Erika és Pircs Anikó

Legfrissebb hírek

A magyar vívósport tartja a helyét a világ élmezőnyében

Egyéb egyéni
2026.08.02. 12:21

Battai Sugár: Nagyon menő, hogy vb-aranyat nyertünk!

Egyéb egyéni
2026.08.01. 08:25

Vívó-vb: negyedik a férfi kardcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:45

Vívó-vb: ötödik a női tőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.30. 11:12

Így lett világbajnok a magyar női kardválogatott – videó

Egyéb egyéni
2026.07.29. 14:01

Világbajnok a magyar női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 13:26

Vívó-vb: tizedik lett a férfi párbajtőrcsapat

Egyéb egyéni
2026.07.29. 11:50

Vívó-vb: aranyéremért vív a női kardcsapat!

Egyéb egyéni
2026.07.29. 07:54