Vizes vb: Embernek nem kívánom, amit mi fiúk átéltünk – Gyurta G.

2017.07.21. 15:10
A férfiak 25 km-es nyílt vízi úszószámában 6. helyen végző Gyurta Gergely a Magyar Úszószövetségnek nyilatkozott a versenyen szerzett élményeiről.

„Roppant nehéz volt a verseny, mind a verekedés, mind a hullámzás és az időjárás miatt, de így is minden percét élveztem – nyilatkozta lelkesen Gyurta Gergely. – Az utolsó körben már csak a közönségre és a szüleimre gondoltam. Ők húztak be a végén. Óriási élmény volt ezt hazai közönség előtt megélni.” „Roppant nehéz volt a verseny, mind a verekedés, mind a hullámzás és az időjárás miatt, de így is minden percét élveztem – nyilatkozta lelkesen Gyurta Gergely. – Az utolsó körben már csak a közönségre és a szüleimre gondoltam. Ők húztak be a végén. Óriási élmény volt ezt hazai közönség előtt megélni.”

A viadal érdekessége volt, hogy a férfiak és a nők is egyszerre úsztak – hiába indították később a női mezőnyt, a férfiak így is utolérték őket. A „nagy találkozáskor” Rasovszky Kristóf olyan sérülést szenvedett, amellyel nem is tudta folytatni, de Gyurta sem szerzett kellemes élményeket.

„Próbáltam minél jobban előremenni, hogy kimaradjak a verekedésből – mesélte a 25 éves úszó. – Ez a verseny velejárója, de nem erről kellene szólnia. Akkor volt a legnehezebb, amikor a lányokat utolértük. Mondták, hogy durvábbak, de azt az érzést embernek nem kívánom, amit mi fiúk átéltünk ott.”

A fiatalabbik Gyurta fivér azt is elmondta, hogy amit tudott, kiadott magából, ezért elégedett, és reményei szerint ez erőt ad neki a medencés számokhoz is – 800 gyorson és 400 vegyesen áll rajthoz.

Legfrissebb hírek

Fábián Bettina a kizárása után: Szégyellje magát az európai szövetség!

Úszás
21 órája

Furcsa indoklás, Betlehemet és Fábiánt is megfosztották az Ek-dobogótól

Úszás
22 órája

Úszás: parádé Argentínában is, éremhalmozás a nyári világversenyeken

Utánpótlássport
2026.09.08. 16:29

Nyílt vízi úszás: aranyéremmel zártunk Argentínában

Utánpótlássport
2026.09.06. 19:03

Nyílt vízi úszás: Kárpáti Máté arany után vb-bronzot szerzett

Utánpótlássport
2026.09.05. 17:33

Úszás: öt kilométeren ötödik helyek a nyílt vízi junior-vb-n

Utánpótlássport
2026.09.05. 10:42

Úszás: kettős magyar győzelemmel folytatódott a nyílt vízi junior-vb

Utánpótlássport
2026.09.04. 16:15

Úszás: Kárpáti Máté világbajnok 10 kilométeren

Utánpótlássport
2026.09.03. 17:45