Vizes vb: Semmi előjele nem volt a kudarcnak – Bíró Attila

MTI MTIMTI MTI
2017.07.25. 14:00
A női vízilabda-válogatott szövetségi kapitánya szerint semmi előjele nem volt annak, hogy csapata kudarcot vall a budapesti világbajnokság negyeddöntőjében, alulmaradva Kanada együttesével szemben.

Bíró Attila a hétfői 6–4-es vereséget követően tartott keddi sajtótájékoztatón elmondta: számítottak rá, hogy nehéz meccs lesz, „de arra nem, hogy ennyire impotensek leszünk...”

„Nem könnyű megemészteni a történteket” – folytatta a kapitány, aki az összecsapás előtt aláírta volna a hat kapott gólt, a négy lőtt azonban szerinte roppant kevés. „Senkinek nem ment úgy a lövés, ahogy szerettük volna. Sajnos rendre túlhelyeztük a labdát, a jobbnál is jobb helyzetet kerestünk. A vereség azért is fájó, mert semmi előjele nem volt a kudarcnak.”

A szakember úgy fogalmazott, hogy meg kell keresni a társaság egészét jellemző mentális blokk okait, kérdésre válaszolva pedig azt mondta, hogy mindannyiuknak, neki, a lányoknak és az Európa-bajnok-csapat pszichológusának a felelőssége is felvethető a sikertelenség okán.

A kapitány úgy vélte, talán az előző meccsen a hollandok felett aratott győzelem „bealtathatott minket, de ilyen a vízilabda, ők a kilencedik, mi az ötödik helyért játszunk érem helyett...” Kitért rá, hogy a margitszigeti világbajnokság eddigi menete is igazolta: a női mezőnyben nyolc-kilenc olyan csapat van, amelyből „bárki megverhet bárkit”, s ennek „tegnap mi voltunk a szenvedő alanyai”.

Bíró Attila szerint most már az a feladat maradt, hogy megnyerjék a hátralévő két mérkőzést, és szépen búcsúzzanak a hazai vb-n, már csak a csapat mellett végig kitartó szurkolók miatt is.

A sajtótájékoztatón megjelent csapattagok közül Bujka Barbara elárulta, hogy ő is, akárcsak a többiek, csupán valamikor hajnalban tudott elaludni a vereséget követően.

Bujka Barbara nem köntörfalazott a vereség után (Fotók: Szabó Miklós)
Bujka Barbara nem köntörfalazott a vereség után (Fotók: Szabó Miklós)

„A legnagyobb hiba az volt, hogy összecsináltuk magunkat” – jelentette ki a szókimondó balkezes center, aki szerint a görögöket, majd az utánuk következő ellenfelet is meg kell verni, hogy legalább az ötödik hely meglegyen.

Illés Anna fájdalmasnak nevezte a vereséget, társaival együtt nagyon sajnálja, hogy így alakult, de – fűzte hozzá – a folytatásban se mindegy, hogy ötödikként vagy nyolcadikként végez a válogatott.

A center Tóth lldikó is leszögezte, hogy mélységesen csalódott az eredmény miatt, s elszalasztott lehetőségről beszélt, mert szerinte nemcsak az elődöntőbe juthattak volna el, hanem egészen a döntőig menetelhettek volna, ha csak megközelítőleg azt nyújtják, amit tudnak.

A csapatkapitány Keszthelyi Rita azt mondta, hogy a kanadaiak elleni meccsen saját magukat verték meg:

„Buták voltunk, bátortalanok, most nagyon ki kell találnunk a megoldást, hogy a jövőben ilyesmi ne fordulhasson elő, és mentálisan is jók legyünk.”

A magyar válogatott az 5-8. helyért szerdán 15 órakor a görögökkel találkozik.

VIZES VB
NŐI VÍZILABDA, NEGYEDDÖNTŐ
KANADA–MAGYARORSZÁG 6–4 (1–0, 3–4, 1–0, 1–0)
Hajós uszoda, 7000
néző. V: Severo (olasz), Rotsart (amerikai)
KANADA: GAUDREAULT – Wright 1, McKelvey, Bekhazi, Robinson, EGGENS 5, Fournier. Csere: Crevier, Alogbo, McKee, Christmas, Lemay-Lavoie. Szövetségi kapitány: Harisz Pavlidisz
MAGYARORSZÁG: Gangl – Keszthelyi, Szilágyi D. 1, Csabai, Bujka, Szücs G., Antal
Csere: Tóth I., Czigány D. 1, Takács O. 1, Illés 1, Gurisatti. Szövetségi kapitány: Bíró Attila
Gól – emberelőnyből: 7/4, ill. 7/1
Gól – kettős emberelőnyből:
1/0, ill. –
Kiállítva (végleg cserével):
Takács O. (27. p.), Robinson (27. p.)

Legfrissebb hírek

Vályi Vanda: Értékes időt töltöttünk együtt, nincsenek bennem rossz érzések

Vízilabda
2026.07.31. 12:13

Cseh Sándor: Óriási csapda lenne, ha csak az eredményt néznénk

Vízilabda
2026.07.30. 11:57

Kína legyőzésével hetedik lett női pólóválogatottunk a sydney-i világkupadöntőn

Vízilabda
2026.07.25. 08:52

Ismét Hollandia jött ki jobban a szétlövésből, női pólóválogatottunk a hetedik helyért játszhat a sydney-i vk-döntőben

Vízilabda
2026.07.24. 07:13

A női pólóválogatott ötméteresekkel legyőzte az amerikaiakat Ausztráliában

Vízilabda
2026.07.19. 12:25

Keszthelyi Rita egyedüli csúcstartó lett, negyven (!) ötméterest követően nyert női pólóválogatottunk Ausztrália ellen

Vízilabda
2026.07.16. 13:35

Magyari Alda: A gyermeknevelés mellett is szerettem volna újra szintet lépni

Vízilabda
2026.07.10. 06:39

Női vízilabda-vk: Horváth Zsófi, Alaksza és Lendvay is a keretben

Vízilabda
2026.07.06. 15:57